2007-12-21 11:04:35• hírek • Szatmar.ro

A román parlament elfogadta a 2008-as költségvetést

parlamentTegnapi ülésén a parlament elfogadta a jövő évi állami és társadalombiztosítási költségvetést.
Elfogadta tegnapi ülésén a parlament két háza a jövő évi állami és társadalombiztosítási költségvetést. Az elsőre a honatyák 249 igen és 93 ellenszavazattal bólintottak rá, utóbbira pedig 342 képviselő és szenátor szavazott igennel.A 2008. évi állami büdzsé fő nyertesei az egészségügy és a tanügy lesznek, amely ágazatokra az ideinél jóval több pénz jutott.
 
A juttatás arányát tekintve szintén többet kap majd a mezőgazdaság és az infrastrukturális fejlesztés. Ez a négy terület egyébként a kormány által meghatározott stratégiai prioritások négyszögét alkotja jövőre.
Az oktatás a bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékát kapja, 27 percenttel többet, mint az idén, a tudományos kutatásnak azonban a követelt 1 százalék helyett 0,7 százalékkal kell beérnie. 752 millió lejt különítettek el ugyanakkor a II. fokozattal rendelkező oktatók béreinek 10 százalékos emelésére, a felsőoktatás alaptámogatására és az ösztöndíjak növelésére.

4,5 GDP-százalék jutott az egészségügynek, 27,4 százalékkal több, mint az idén, összegszerűen valamivel több mint 4,9 milliárd lej. A GDP-nek a társadalombiztosítás a 11,9, a mezőgazdaság a 2,7, az infrastruktúra és a szállítás pedig a 4 százalékát kapta. Ez utóbbi ágazat esetében a juttatás az ideinél 14 százalékkal nagyobb. 2,1 százalékkal jutott több az ideinél a külügyi tárcának, amelyik összesen 510 millió lejre számíthat, a védelmi minisztérium ennél persze jóval többet, 1,89 GDP-százalékot, azaz 8,304 milliárd lejt költhet majd el.

Több jut a kultúrára is jövőre, a szaktárca 759,2 millió lejjel gazdálkodhat, ami az ideihez képest 14,25 százalékos növekedést jelent. A távközlési és informatikai tárca 290,4 milliót, miközben a kis és közepes vállalatokat, a kereskedelmet, a turizmust és a szabadfoglalkozásúakat irányító minisztérium pedig 8,3 milliárd lejt költhet. 1,66 milliárd jutott az igazságügynek és 3,5 milliárd lej a fejlesztési, közmunkálati és lakásépítési minisztériumnak. A környezetvédelem 1,8 milliárdból, a pénzügyi és gazdasági minisztérium 2,8 milliárd lejből kell hogy gazdálkodjon a következő esztendőben.

A parlament megtagadta a titkosszolgálatok béralapjának a csökkentését, megemelte viszont a szenátus költségkeretét. A központi állami intézmények megkapták azokat az összegeket, amelyeket a szakbizottságok véglegesítettek.

Az ellenzék több mint ezer módosító indítványa közül a törvényhozás csupán 110-et fogadott el, a többit elutasította. Jó hír viszont, hogy a személyi és a társasági adókulcs jövőre is 16 százalék marad, a társadalombiztosítási hozzájárulás pedig 6 százalékkal csökken, és hogy 2008-ban újabb adók bevezetésére nem kell számítanunk, az 551 lejes átlagos nyugellátmány pedig 88 százalékkal magasabb a 2004-esnél.

A büdzsé jövőre 6,5 százalékos gazdasági növekedéssel, 440 milliárd lejes GDP-vel (a 2004. évinek csaknem a kétszerese), 2,7 százalékos költségvetési hiánnyal, 3,8 százalékos pénzromlással, 1550 lejes átlagbérrel (12,3 százalékkal több az ideinél), és 3,18 lejes évi átlagos euró átváltási árfolyammal számol.

A szakszervezetek felszólították az államfőt, hogy a költségvetési törvényt ne hirdesse ki, mert az nem foglalja magába követeléseiket, és hátrányos a munkavállalók szempontjából.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: