2018-11-07 12:41:24• hírek • MTI

A román állami Eximbank venné meg a Banca Romaneasca pénzintézetet

A román állami Eximbank vásárolná meg a National Bank of Greece csoporthoz tartozó Banca Romaneasca pénzintézetet, miután a román jegybank tavasszal hivatalos magyarázat nélkül elutasította az OTP Bank és a görögök közötti tranzakciót a romániai leánybankjuk megvásárlásáról - adta hírül szerdán a Ziarul Financiar című gazdasági újság.

A lap információ szerint három vásárló is bejelentkezett a görög csoport tulajdonában levő pénzintézetért, az Eximbank mellett az olasz Intesa bank és a J.C. Flowers befektetői alap nyújtott be érvényes pályázatot. A három jelentkezőnek november végéig kell megerősítenie vásárlási szándékát, és be kell nyújtaniuk a végleges ajánlatukat. 

 

A lap meg nem nevezett piaci forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy az Intesa és az Eximbank a két esélyesebb jelölt, a befektetői alap nem volt hajlandó növelni a vételárat.

 

A lap megemlítette, hogy román állami bank első ízben akar kereskedelmi bankot vásárolni, ami mögött állítólag az húzódik meg, hogy az Eximbank kereskedelmi banki tevékenységét a Banca Romaneascába szerveznék ki, az Eximbank pedig a román kormány fő erejét képező szociáldemokraták által tervezett fejlesztési bankként működne tovább.

 

A Banca Romaneasca mérete szerint a 14. pénzintézet, piaci részesedése 1,46 százalék - olvasható a Ziarul Financiarban.

 

Romániában összesen 35 bank működik, közöttük van az OTP Bank Románia is. Az OTP vezetői tavaly júliusban jelentették be, hogy a National Bank of Greece képviselőivel aláírták a Banca Romaneasca eladásáról szóló szerződést. 2017 decemberében a román Versenytanács jóváhagyta az akvizíciót, de a románjegybank márciusban elutasította hivatalos magyarázat nélkül. Az OTP áprilisban jelentette be, hogy nem veszi meg a Banca Romaneascát, és nem fellebbezte meg a román központi bank döntését.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: