2014-08-14 09:37:39• hírek • MTI

A román agrárexport 2,2 százaléka eshet ki a szankciók miatt

A román agrárexportnak eddig 2,2 százaléka irányult Oroszországba, de az uniós szankciók elleni moszkvai válaszlépéseknek közvetett kihatásai is lehetnek a román mezőgazdaságra.

A tavalyi év első négy hónapjában az Oroszországba irányuló román kivitel megközelítette a 450 millió eurót, ez az adott időszak román exportjának 2,8 százaléka. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportja ugyanebben az időszakban 23,7 millió eurót tett ki: ez az ágazat kivitelének 2,2 százaléka.

Daniel Constantin mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter azonban attól tart, hogy az orosz élelmiszer-behozatali tilalom által nagyobb mértékben sújtott uniós országok termékei most eláraszthatják a romániai piacot, és "az agresszív konkurencia" közvetett módon is veszteséget okoz majd a román termelőknek.

Az EU augusztus 1-jével léptette hatályba az Oroszország elleni szankciók úgynevezett harmadik lépcsőjét. Az uniós intézkedések korlátozzák Oroszország hozzáférését a nemzetközi tőkepiacokhoz, fegyverembargót vezetnek be, valamint megtiltják az úgynevezett kettős felhasználású, polgári és védelmi célokra is használható termékek katonai célú exportját, emellett azt is meggátolják, hogy Oroszország olajkitermeléshez használt technológiákhoz juthasson hozzá az EU tagállamaiból.

Oroszország - válaszul az ellene bevezetett nyugati szankciókra - múlt csütörtökön bejelentette, hogy egy éven át nem engedi be a területére az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kanadából és Norvégiából származó marhahúst, sertéshúst, gyümölcs- és zöldségtermékeket, baromfit, halat, sajtot, tejet és tejtermékeket. Az embargó több száz millió euró kárt okozhat az európai uniós termelőknek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: