2019-04-15 07:02:05• hírek • Bede Emőke

A romák világnapját ünnepelték vasárnap Szatmárnémetiben

A Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ és a Pro Europa Romapárt szatmári fiókja vasárnap délután közös ünnepséget szervezett a romák világnapja alkalmából.

Az esemény megnyitója során László Róbert és Pop Felician, a központ elnöke és alelnöke köszöntötte a hallgatóságot, majd A Pro Europa szatmári szervezetének elnöke, Horváth Ignác szólt röviden a jelenlevőkhöz. A beszédeket követően kulturális műsor vette kezdetét, mely során Szatmár megye több tánccsoportja is színpadra lépett. A közönség a Fekete Rózsák mellett szatmári, az avasfelsőfalui, a nagykárolyi, a piskolti, a teremi, a tasnádi, a tasnádszántói, a királydaróci, valamint a piskárosi csapatok táncait tekinthették meg.


A romák világnapjáról: 1971. április 8-án ült össze az I. Roma Világkongresszus. A különböző cigány népcsoportokat képviselő jelenlévők elhatározták, hogy a jövőben folyamatosan együttműködnek, és a nemzetközi közéletben közösen lépnek fel. Döntés született a cigányság nemzeti jelképeiről: elfogadták a zászlót, a himnuszt és az Opre Roma! – „Fel, cigányok!” jelmondatot. Az esemény tiszteletére az ENSZ a Roma Kultúra Világnapjává nyilvánította április 8-át, a cigányság pedig legfontosabb „nemzeti” ünnepeként tartja számon.




Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: