2017-06-20 13:22:06• hírek • Kocsis Zoltán

Csalnak, betörnek, rabolnak – és még csak kiskorúak!

A Szatmár Megyei Rendőrség tájékoztatása szerint hétfőn három bűnelkövetőt vettek őrizetbe. Mindhárman kiskorúak. Bűnlajstromukban testi sértés, rablás, betörés, csalás egyaránt szerepel.

Már-már megdöbbentő, milyen haditervet képes kieszelni és véghez is vinni egy 14, illetve egy 16 éves kamasz. Előbbi, egy ártatlannak nem mondható leányka, kihasználta barátságát és titokban lemásolta pajtásának lakáskulcsait. A másolt kulcsokkal a 16 éves bűntársa behatolt egy Brandusa utcai lakásba, ahonnan egy doboznyi ékszert, 500 eurót, egy laptopot és egy táblagépet lopott el. Összesen 9000 lej értékben.

A rendőrség azonosította az elkövetőket, akiknél meg is találták az ellopott értékeket. Jelenleg azt vizsgálják, köthető-e a két fiatalhoz egyéb bűncselekmény is.

Szintén hétfőn került rendőrkézre az a fiatal, aki még aznap délután – 19.00 óra körül – ragadta el egy idős nő kézitáskáját a Dima utcában. Miután megütötte. A táskában 200 lejnyi készpénz és egy mobiltelefon volt.

Szemtanú bejelentését követően a rendőrségnek gyorsan sikerült elfogni az elkövetőt – egy 17 éves ombodi fiatalembert. Aki addigra megosztotta a zsákmányt két barátjával, egy 20 és egy 30 éves – szintén ombodi - férfival.

Az elkövető ellen rablás és testi sértés, két társa ellen bűnrészesség vádjával indul eljárás. A 17 éves fiatalembert őrizetbe vették.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: