2008-04-29 15:13:16• hírek • Szatmar.ro

Összefogás a határ menti régiókban

 Kárpátalján járt 11 fős delegációval a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont.

Hetedik alkalommal vett részt Kárpátalján a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont a „Civil és ifjúsági szervezetek összefogásával a határ menti régiókban élők szakmai együttműködésének fejlesztéséért” című programon. 

Az NCA Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Eu Integrációs Kollégiumától nyert pályázat támogatásával Magyarországról a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, a Szent Imre Katolikus Szülők Egyesülete, Kárpátaljáról, Munkácsról, a Szent István Líceum, Szatmárnémetiből pedig a Hám János Iskolaközpont 11 fővel képviseltette magát.

Az eseményre április 26-27 között került sor, ahol Ádámkó István a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont igazgatója is beszámolót tartott. „Vázoltam az erdélyi felekezeti oktatás múltját és jelenét, valamint bemutattam az általam jelenleg vezetett iskolát. Az iskolák épületeinek helyreállítása a rendszerváltás után, a tantestületek kialakítása, bentlakások létrehozása, a működtetéshez szükséges anyagi fedezet előteremtése, a Kárpát-medencében, főként Erdélyben és Ukrajnában létező iskoláknak jelentenek nehézséget.”- mondja Ádámkó.

A délután folyamán Munkács város nevezetességeivel ismerkedtek meg. Felkeresték a várat, a 48-as forradalmi emlékművet, valamint a Csetnek-hegyen álló, ma már pravoszláv kolostorként működő templomot és a hozzá tartozó épületeket.

A vasárnap szentmisével indult a munkácsi római katolikus templomban. Ezt követően indultak a Vereckei-hágóra, a magyarság történelmének szimbolikus helyére. A Millecentenáriumi emlékműnél nemzeti imával tisztelegtek őseink előtt. Útjuk következő állomása Szolyva, „a kárpátaljai magyar holokauszt” emlékhelye volt. Beregvár látnivalója a Schönborn-kastély, valamint a kastélyparkban található tó. Ezek megtekintésével zárták a programot.

-Kárpátaljára utazni, határon túli magyarokkal találkozni, testvériskolák közötti kapcsolatokat erősíteni mindig öröm számunkra. Sokfélék voltunk, mégis valamiben egységesek. Közös gyökereink, közös nyelvünk, kultúránk, emlékhelyeink arra késztetnek, hogy hasonló jellegű programokon részt vegyünk, továbbra is együttműködjünk. - véli Ádámkó István, a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont igazgatója.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: