2009-11-27 16:49:37• hírek • Parajdi Andrea

Tiltakoznak a Kálvin tér elnevezés ellen

A helyi tanácsot levélben kérte a Szatmár Megyei Prefektúra, hogy vonja vissza azt a határozatát, amelynek értelmében a P-ta Pacii a jövőben a Jean Calvin, azaz Kálvin János nevét viselné. A tanács RMDSZ-es frakciója nem tartja megalapozottnak az indokokat.

Ahogyan az ismert július végén az Erdélyi Magyar Közművelődésért Egyesület és a Református Egyház közös kezdeményezésére jött létre az a határozati-tervezet, hogy a jelenlegi Pacii tér visszakaphassa egykori nevét, a Jean Calvin nevet, ugyanis idén van az ötszázadik évfordulója annak, hogy megszületett a reformáció vezéralakja. Az '50-es évekig a tér Kálvin János nevét viselte és ez a jeles évforduló jó alkalom arra, hogy a tér visszakapja régi nevét -magyarázták akkor a kezdeményezők. Az erről szóló napirendi előterjesztést elfogadták a tanácsosok, és úgy tűnt semmi akadálya annak, hogy lekerüljön a Pacci elnevezés, és helyette ismét Kálvin János nevét viselje a Láncos-templom körüli tér.

A Szatmár Megyei Prefektúra névadó bizottsága azonban kifogásolja a döntést. A napokban egy levelet intéztek a városi tanácsnak, amelyben arra kérik őket, hogy vonják vissza az erről szóló határozatot. Kereskényi Gábor alpolgármester elmondta: két okot sorolnak a levélben, egyik, hogy a névadó bizottság előzetesen nem hagyta jóvá ezt a határozatot, a másik meg, hogy a tér szót magyar nyelven nem engedélyezik kiírni ugyanis ez nem egy közérdekű közlemény.

-Szerintünk éppen, hogy közérdekű közlemény, a magyarok közérdeke. Teljesen érthetetlen, hogy miért akadékoskodnak. Felháborító, hogy 2009-ben, amikor Európai Unióról beszélünk vannak még olyan emberek, akik a nemzetek békés együttélését ilyen módon akadályozzák - mondja az alpolgármester, aki hozzáteszi: nem igazán lepődött meg azon, hogy Radu Giurca, a PD-L pártból kivált elméletileg pártatlan prefektus ilyen intézkedést kért, ugyanis a városi tanácsban is mindig a demokrata-liberális frakció az, aki ha valami magyarság érdekét szolgáló kérdésben kell határozni rendszeresen tiltakozik.

Megkérdeztük a Szatmár Megyei Prefektúra sajtóreferensét, Dalina Lazart is, hogy megtudjuk konkrétan milyen állásponton van a kormánybiztosi hivatal, azonban a témában nem sok felvilágosítást kaptunk. A sajtóreferens szerint a Prefektúra nem kérte a tér nevének átnevezéséről szóló határozattervezet visszavonását, ehhez képest azonban a levél Kereskényi Gábor alpolgármester asztalán fekszik. Talán a demokrata-liberálisok felismerték, hogy a magyarok körében csökkenne a népszerűsége az államelnökjelöltjüknek ha a választási kampányidőszakban ilyen intézkedés látna napvilágot. A dologra azonban mindenképpen fény derül, ugyanis az RMDSZ frakció hétfőn sajtótájékoztatót tart a témában.


Nem engedélyezi a Prefektúra a P-ta Pacii Kálvin térré való átnevezését.
Nem engedélyezi a Prefektúra a P-ta Pacii Kálvin térré való átnevezését


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: