2009-09-30 13:51:54• hírek • Ferenczi Noémi

Sztrájkőrséget álltak

Szerdán két órás sztrájkőrséget álltak a kormányon lévő pártok székházai előtt a szakszervezetek képviselői.

Szerdán délelőtt országszerte tizennégy szakszervezet képviselői álltak sztrájkőrséget a kormányon lévő pártok, vagyis a PSD és a PDL székházai előtt. A tiltakozó akció 11 órakor kezdődött és két órán át tartott. Szatmárnémetiben a nagyparkban gyülekeztek a tiltakozók majd két csoportra oszlottak és a két párt székháza elé vonultak.

Jelen voltak a FSLI, vagyis a Szabad Oktatási Szakszervezetek Föderációjának, a Sanitas egészségügyi szakszervezet, Sed Lex szakszervezeti tömb valamint a Columna helyi közigazgatásban dolgozókat tömörítő szakszervezet vezetői illetve tagjai. Az akcióban körülbelül hatvan közalkalmazott vett részt. Virgil Roman, a FSLI megyei elnöke elmondta, központi szinten döntöttek úgy, hogy csak néhány szakszervezeti képviselő vegyen részt a szerdai sztrájkőrségben, nem volt cél, hogy százakat vonultassanak ki az utcára.

A szakszervezetek képviselői írásban foglalták össze követeléseiket. Elsősorban az egységes bérezési törvénnyel elégedetlenek illetve azzal a móddal ahogyan a kormány eljárt az ügyben. Szerintük teljesen önkényesen döntöttek igen fontos kérdésekben. Mindezért a két kormányon lévő pártot hibáztatják és követelik, hogy tárgyalják újra az egységes bérezési törvényt, szabjanak gátat a közpénzből fizetett alkalmazottak sorozatos elbocsátásainak, illetve tekintsenek el a beígért fizetetlen kényszerszabadságoktól.

Virgil Roman elmondta továbbá, hogy az október 5-dikén folytatódnak a tiltakozó akciók illetve, hogy már hétfő óta nem írják be a naplóba a diákok jegyeit a szakszervezethez tartozó pedagógusok. Október 7-én Bukarestben folyatódik a tiltakozás. Amennyiben eredménytelennek bizonyulnak a különböző tiltakozó akciók, november 16-tól általános sztrájkba kezdenek.


A nagyparkban gyülekeztek a tiltakozók
A nagyparkban gyülekeztek a tiltakozók


Sztrájkőrség a PDL székháza előtt
Sztrájkőrség a PDL székháza előtt


Két órán át tartott a tiltakozó akció
Két órán át tartott a tiltakozó akció


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: