2008-06-25 16:35:17• hírek • Szatmar.ro

Városmenedzsert alkalmaznának

 Ilyés Gyula polgármester és az új alpolgármesterek beszéltek az elképzeléseikről.

Ilyés Gyula polgármester új mandátumának első sajtótájékoztatójára szerdán került sor, ahol a két alpolgármester Kereskényi Gábor és Adrian Albu is jelen volt.

A sajtóértekezleten az elkövetkezendő négy évre vonatkozó tervekről, illetve a sürgető problémákról is szó esett. Az elmúlt napokban a két alpolgármester feladatkörét is meghatározták. Adrian Albu többek között a piacgondnoksággal, a parkolási felügyelőséggel, és a közösségi rendőrséggel kapcsolatos kérdésekkel, Kereskényi Gábor leginkább tanügyi, szociális, csatornázási, tömegközlekedési problémákkal, illetve a helyi sportélettel foglalkozik majd.

Albu és Kereskényi hasonló elképzelések alapján kívánnak együttműködni Ilyéssel, mint mondták megpróbálnak folyamatosan a lakosság rendelkezésére állni, problémáikat meghallgatni és azokra megoldásokat találni. A legfontosabb teendők az urbanisztikai fejlesztések, amelyek ritmusán a jövőben gyorsítani szeretnének.

Ilyés továbbá arról is tájékoztatott, hogy két hónapon belül alkalmazni kívánnak egy város menedzsert, aki megkönnyítené a polgármester munkáját. - Számos olyan feladat van, amelyek megoldását tőlem és az alpolgármesterektől várják, holott más települések helyi adminisztrációja leosztja ezeket. Szükségünk lenne egy nem csupán elméleti ismeretek birtokában lévő, hanem tapasztalattal is rendelkező szakemberre, akinek a segítségével sokkal inkább kézben lehetne tartani a dolgokat. Találgatásokba nem bocsátkoznék, ugyanis az illető személye még számunkra is ismeretlen – szögezte le Ilyés.

 
P.A. 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: