2010-10-05 18:43:46• hírek • Szatmár.ro

A pedagógusok is utcára vonultak

Több ezer pedagógus és egyetemi tanár vonult utcára kedden Bukarestben a júliusban bevezetett 25 százalékos bércsökkentés ellen tiltakozva.

A tanárok a kormány épülete előtt gyűltek össze, majd onnan a munkaügyi, az oktatási minisztérium elé vonultak, de egyesek közülük az elnöki hivatal előtt is tüntettek.

Bukarestben május óta ez a második nagyszabású tiltakozó akció, amelyen több ezer ember gyűl össze. Négy hónappal ezelőtt a közalkalmazottak érdekeit védő országos szakszervezetek rendeztek nagyszabású tiltakozó akciót, amelyen több tízezer ember vett részt.

Egyes román hírforrások szerint a tanárok keddi megmozdulásán mintegy nyolcezren vettek részt, más források viszont ötezerre becsülték a tüntetők számát. A tanárok érdekeit védő országos szakszervezetek először szerveztek közösen országos tüntetést azóta, hogy a román kormány júliustól 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazottak bérét. A pedagógusok eddig az ország megyéiben szervezett helyi tüntetéseken fejezték ki haragjukat.

Az öt legnagyobb román országos szakszervezeti szövetség vezetői kedden jelentették be, hogy októberben újabb nagyszabású tiltakozó akciót szerveznek együttesen a kormány épülete előtt, ahol 60 ezer közalkalmazott részvételére számítanak.

A román kormány július 1-jétől a bércsökkentés mellett öt százalékponttal, 24 százalékra emelte az áfát, és egyéb adóemeléseket hajtott végre a tervezett államháztartási hiány szinten tartása érdekében.

Emil Boc román miniszterelnök korábban leszögezte, hogy a közalkalmazottak bére a jövő évben még nem érheti el a 25 százalékos csökkentés előtti szintet, Románia gazdasági helyzete ugyanis ezt nem teszi lehetővé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: