2008-12-08 21:39:59• hírek • Csenteri Judit

A pártok még mindig tárgyalnak

A PSD legfőbb döntéshozó szerve, a Végrehajtó Bizottság csaknem hat órán keresztül tárgyalt a hétfői nap folyamán, hogy meghatározza álláspontját a jövendő koalícióval kapcsolatosan.

Az ezt követő délutáni bejelentések értelmében, a Szociáldemokrata Párt egy feltétellel hajlandó nagykoalícióról tárgyalni. Ez pedig, hogy a jövendő kormányban ne vegyen részt az RMDSZ.

Markó Béla a PSD ezen döntéséhez, amint az a szövetség honlapján olvasható, a következőket fűzte hozzá: „Egyrészt megértem a szociáldemokrata kollégákat, az igazság az, hogy mi sem ragaszkodunk ahhoz, hogy velük lépjünk koalícióra. Számunkra továbbra is prioritás egy jobboldali kormánykoalíció kialakítása a Demokrata Liberális Párttal és a Nemzeti Liberális Párttal, és e két párt, illetve az RMDSZ programjában számos közös pont lelhető fel. Jelen pillanatban fontos egy stabil kormánykoalíció kialakítása, ami csakis konszenzus alapján valósítható meg.”

A szövetségi elnök továbbra is ragaszkodik sajátos célkitűzéseihez: a kisebbségi jogok kiszélesítéséhez, valamint a kisebbségek jogállásáról szóló törvény újratárgyalásához

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: