2018-02-13 07:22:58• hírek • MTI

A parlament megkérdőjelezte a 2009-es elnökválasztás tisztaságát

Választási csalással segítették elő 2009-ben az akkor tisztségben lévő Traian Basescu államfő újraválasztását - így foglalt állást hétfőn szavazattöbbséggel elfogadott határozatában a bukaresti parlament.

A bukaresti parlament két kamarájának együttes ülése a szociálliberális kormánytöbbség szavazataival fogadta el a 2009-es elnökválasztást vizsgáló parlamenti különbizottság jelentését, amely bűnszövetkezet létrehozásával, az elnökválasztás kimenetelét eldöntő választási csalás megszervezésével vádolja Basescut és az országot akkor irányító, Emil Boc vezette jobboldali kormányt.


A jobbközép ellenzék elutasította a bizottság következtetéseit, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói pedig tartózkodtak. A különbizottság jelentése szerint az elnöki hivatal és a Boc-kormány átfogó, összehangolt akciótervvel készítette elő a választási csalást. A testület állítását egyebek mellett azzal támasztotta alá, hogy a voksolás előtt néhány hónappal Traian Basescu államfő felmentette tisztségéből a szociáldemokrata belügyminisztert, akinek utódja pedig lecserélte a szociáldemokraták 20 megyei prefektusát. A prefektusoknak jelentős szerepük van a voksolás megszervezésében.


A különbizottság azt is gyanúsnak találta, hogy a második forduló éjszakáján a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetői és Laura Codruta Kövesi akkori legfőbb ügyész Gabriel Oprea volt belügyminiszter lakásán találkoztak. A kormánytöbbség hétfői döntésével parlamenti határozat szintjére emelte a 2009-es elnökválasztással kapcsolatos vádakat, miközben a bizottság elnöke, a szociáldemokrata Oana Florea elismerte, hogy azok bizonyítására a testületnek nem voltak eszközei.


A kormánykoalíció nem azért alakított különbizottságot a csaknem egy évtizeddel korábbi elnökválasztás kivizsgálására, hogy igazságot szolgáltasson akkori elnökjelöltjének, a PSD-ből azóta kizárt Mircea Geoanának. A parlamenti vita tanúsága szerint a cél az volt, hogy a titkosszolgálatok és a vádhatóság összefonódására, a politikai döntéseket háttérből befolyásoló úgynevezett "párhuzamos állam" működésére találjanak bizonyítékokat.


A jelenleg ellenzéki szenátorként politizáló Basescu azt mondta: nem volt szüksége a "párhuzamos államra" ahhoz, hogy legyőzze Geoanát, és szerinte az ellenfelét támogató médiatrösztök álltak össze bűnszövetkezetté.


A parlamenti határozatnak nincsenek közvetlen büntetőjogi következményei. A dokumentum leszögezi: a legfőbb ügyészségen múlik, hogy a bizottság következtetései alapján eljárást indít-e a volt államfő ellen.


A 2009-es elnökválasztás második fordulójában a hivatalban lévő Traian Basescu államfő úgy szerezte meg második ötéves mandátumát, hogy alig több mint fél százalékponttal, 70 ezer szavazattal múlta felül ellenfelét, Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnököt, miközben az érvénytelen szavazatok száma megközelítette a 140 ezret.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: