2013-10-17 18:18:59• hírek • Kocsis Zoltán

A papucsdíjnak annyi

Váratlan fordulat állt be a Szatmár Megyei Kórház ún. papucsdíjával kapcsolatban: a megyei tanács elnöksége eddig  kitartóan kardoskodott a díj szükségessége mellett, most azonban váratlanul bejelentette, javasolni fogja a beszüntetését. A díj ellen Kereskényi Gábor az egészségügyi miniszterhez fordult, munkáját úgy tűnik siker koronázta.

„Figyelembe véve a tisztasági díj körüli vitákat és nézeteltéréseket, a Szatmár Megyei Tanács vezetősége, Adrian Stef elnök, valamint Mircea Govor és Riedl Rudolf alelnökök, javasoljuk a díj eltörlését. A következő tanácsülésen aztán a testület dönthet arról, szükségesnek véli-e továbbra is a fenntartását vagy szüntessük meg végleg", áll a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményben.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a Szatmár Megyei Tanács 2013 április 26-án, a 98/2013-as határozat keretein belül rendelkezett az önkormányzat égisze alá tartozó intézmények belépési díjairól. A határozat keretein belül született meg a tisztasági díj, vagy amint gyakrabban említették, a papucsdíj fogalma. Ennek következtében mindenkinek, aki látogatóba érkezik a kórházba, a bejáratnál vennie kell egy pár nejlon papucsot (vagy inkább zoknit), amit a cipőjére kell ráhúznia: csak így juthat be az épületben. Mindezért pedig két lejt kell fizetnie.

A megyei tanács csütörtöki közleménye szerint az önkormányzat vezetői döntésükkel a páciensek egészségének védelmét, a tisztasági fenntartását és a látogatók egészségének megóvását tartották szem előtt. Céljuk az volt, hogy meggátolják a látogatók által behozott bacilusok betegre, valamint a betegek vírusainak a látogatókra való átterjedését.

A döntés, amely június 5-én lépett életbe, szinte azonnal nagy port kavart. Kereskényi Gábor RMDSZ-es parlamenti képviselő azon véleményének adott hangot, mely szerint csúfot űznek az egyszerű állampolgárral a Megyei Tanács vezetői azzal, hogy 2 lejért adják a védőpapucsot. Egy 50 darabot tartalmazó csomag ára ugyanis 30 lej, így 100 százalékos haszonnal adják el ezeket a beteg rokonaikat meglátogató személyeknek.

A politikus ezzel azonban nem elégedett meg, hivatalos interpellációt nyújtott be Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszterhez is. A szaktárca válaszát augusztus 7-én szerette volna bemutatni a megyei tanács tagjainak, ám Stef és Govor belefojtották a szót. A minisztérium válaszában viszont egyértelműen le van írva, hogy az 1284/2012-es minisztériumi rendelet szerint szigorúan tilos a betegeket meglátogatóktól bármiféle belépési díjat kérni ("este strict interzisa perceperea de taxe pentru vizitarea pacientilor in unitatile sanitare"). A folytatásban a minisztérium által Adrian Stef figyelmébe ajánlott levél leszögezi, hogy a betegektől is tilos bármiféle extra hozzájárulást kérni, kivéve, ha ők maguk nem kérnek extra bánásmódot. A levél végén az egészségügyi miniszter felszólítja a címzettet, azonnal tegyen meg minden lépést a szabálytalanságok megszüntetésére.

„A papucsdíj továbbra is érvényben marad, hisz a törvény csak azt tiltja meg, hogy a betegekre külön díjat rójunk ki. Csakhogy a papucsdíjat nem a betegek, hanem a látogatók fizetik ki. Írásban válaszoltunk a minisztériumnak, amelyben kifejtettük saját álláspontunkat, mert a képviselő úr félretájékoztatta őket", jelentette akkor ki Stef, mondván, válaszlevélben igyekszik majd eloszlatni a félreértéseket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: