2011-10-24 11:21:21• hírek • Szatmar.ro

Templomszentelés Érkőrösön: otthonra lelni Istennél

Ft. Csűri István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét.
Ft. Csűri István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét.

Október 23.-án Isten kegyelméből templomszentelési ünnepséget tarthattak a nagykárolyi egyházmegyébe kebelezett érkőrösi gyülekezetben. Kürti Tamás református lelkipásztor beszámolója.

Az érkőrösi gyülekezet azon közösségek sorába tartozik, akik lelkiismeretes és rendes emberek. Szívükön hordozzák az egész faluközösség de egyházközség sorsát is. Ez vitte őket odáig, hogy ez év kezdetén megfogalmazódott bennük a templom felújításának gondolata. Sok előzetes készülődés, és anyagi források előteremtése után szinte önerőből Isten megengedte, hogy ez év áprilisában-májusában kivitelezésre kerüljön a már eltervezett munkálat. Sokan tették oda magukat, és kivették részüket a renoválási munkálatokból, úgy anyagiakban, mint kétkezi munkával. Az akkori lelkipásztor, Csáki Andrea Márta elmondása szerint a gyülekezet elsődleges feladatának tekintette az Isten házának rendbetételét, tatarozását, hiszen ez az a hely, ahová eljönnek lélekben megújulni, feltöltekezni, és ahol az Úr Istennel találkozhatnak.

Nem meglepő az, hogy ilyen nagy, és nem kis befektetéssel járó munkába bele mertek vágni az emberek, hiszen mindig is a tenni akarás, és az Isten gyülekezete iránti féltő szeretet vezérelte őket. Ez indítottak a közösség tagjait a gyülekezeti ház felépítésére sok évvel ezelőtt, megannyi munkára, és most Isten házának külső és belső felújítására.

Időközben lelkipásztor csere történt a faluban, hiszen Csáki Andrea Márta az érsemlyéni gyülekezetbe került, míg az ő helyébe augusztustól kezdődően a Szatmár-Kültelki Református Egyházközségből Kürti Tamás.

Isten úgy rendelte, hogy augusztusban a gyülekezet kigondolta, szeptemberben rendezgette, míg októberben kivitelezhette a hálaadásnak is a lehetőségét, amikoris templomszenteléssel egybekötött hálaadó Istentiszteleten vehettek részt nemcsak a gyülekezet tagjai, de azon érdeklődők is, akik éppen ott voltak, vagy éppen támogatói voltak az egyházközségnek.

Október 23. tehát a hála, az ünneplés, a boldog örvendezésnek a napja volt a gyülekezet számára. A meghívottak közül Ft. Csűri István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét a Zsoltárok könyve 80,5-13-ból, kihangsúlyozva azt, hogy megannyi problémás élethelyzetre az emberi élet egyetlen lehetősége és megoldása az, ha Istennél keres és talál menedéket, segítséget. Legközelebbről is a templomban lehet ezt közvetlen módon megtapasztalni, ahol az ember az Őt megszólító Úrral találkozik. Az igehirdetést követően a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese, Nt. Nagy Sándor végezte el a templomszentelési szolgálatot, és áldotta meg a megújult templomot, hangsúlyozva azt, hogy milyen fontos, hogy legyen egy hely, ahová mindenki visszajöhet, otthonra lelhet, és ahol megvalósulhat a lelki és szellemei egység is. Ezt követte a meghívott lelkipásztorok köszöntése.

Az előző lelkipásztor, Csáki Andrea Márta az érsemlyéni gyülekezet nevében köszöntötte a gyülekezetet, míg az előtte itt szolgáló lelkipásztor, Kurta Tőtős Beáta a Hadadi egyházközség üdvözletét tolmácsolta. A Tasnádszántó-i egyházközség nevében Barabás Attila szólt, míg Tasnád és Sződemeter gyülekezeteinek nevében Pakulár Juliánna hozta a bíztató szót. Érendrédet pedig Erdős Csaba lelkipásztor képviselte, majd ezután Őrkőrös ortodox lelkipásztora, Covaci Dan bátorította és buzdította a helybelieket. Ezt követően a polgármester, Mihalca Gheorghe köszöntötte az érkőrösieket és dicséretét fejezte ki megvalósított munkálatokért. Végül pedig, de nem utolsó sorban a gyülekezet főgondnoka, Orosz László fejezte ki háláját és köszöntését a jelenlevők felé. Az ünnepség hangulatát emelte a gyermekek és nőszövetség rövid műsora, akik versben és énekben fejezték ki Isten iránti hálájukat.

Természetesen a jelenlevő meghívottak párjai sem maradtak üres kézzel, hiszen mind ők, mind a meghívott jelenlevők jelképes ajándékban részesültek.

Sokan hordják szívükön a közösség jó előmenetelét, sokan támogatnak bennünket, olyanok is, akik nem a gyülekezet tagjai, vagy éppen nem magyar anyanyelvűek. Mindezt azért teszik, mert ők magát az ügyet támogatják: az Isten házát, a lelki épülés kézzel fogható hajlékát.

Az Istentiszteletet követően szeretetvendégségben vehettek részt a jelenlevők és meghívottak, melynek a Művelődési Ház adott otthont. Kellemes hangulat, jó étel, és a gyülekezet szorgos asszonyainak lelkes munkája emelte az alkalom ünnepélyességét. A délutáni ebédet követően pedig bálon vehettek részt a kedves érdeklődők, hogy a hálával elkezdett napot is hálával, ünnepléssel, és jó kedvvel zárhassák.

Mindezen alkalmak is azt fejezik ki számunkra, hogy van élet ott, ahol az embereket megmozgatja az Isten iránti buzgóság és szeretet. Az Úr Isten áldja meg gazdagon az érkőrösi református egyházközséget, és mindazokat, aki szívükön hordozzák az Isten egyházának sorsát, jövőjét. Istené legyen a dicsőség mindezért.

2011. október 24. Kürti Tamás református lelkipásztor.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: