2013-09-12 13:25:25• hírek • Póti Orsolya

A papírmerítés technikájával ismerkedhetnek meg a gyerekek

A vakáció utolsó hetén is különféle programokkal várják a gyerekeket a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület oktatói.

A Fonó-Házat látogató gyerekek által már jól ismert programokkal és foglalkozásokkal készültek az utolsó vakációs hétre az Aranykapu Kulturális Egyesület által működtetett Kézműves Műhely oktatói.

Szeptember 13-án, pénteken 18 órától az elmúlt héten megrendezett, Mátyás király udvarában elnevezésű napközis kézműves tábor egyik legkedveltebb foglalkozását, a papírmerítést próbálhatják ki a 9-13 évesek Nezezon Enikő vezetésével.

Szombaton 11 órától a legkisebbeket várja újra a Futrinka Kuckó felhőtlen játékkal, sok mozgással és énekekkel. A gyerekek itt különféle játékos-énekes-mozgásos foglalkozásokban vehetnek részt Bogya-Fischer Csilla irányításával.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a fent említett időpontokban a Holló (Marasesti) utca 12. szám alatti Fonó-Házba. A foglalkozásokra jelentkezni a 0744-687-813-as, illetve a 0741-182-063-as telefonszámokon lehet, vagy pedig az aranykapu.ke@freemail.hu címen lehet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: