2013-07-04 20:09:48• hírek • Póti Orsolya

A nyolcadikosok 25 százaléka nem érte el az átmenőt

Minden vizsga-teremben kamerák figyelték a diákokat, a dolgozatokat pedig a megye négy vizsgaközpontjában javították ki. A diákok június 25-én, hétfőn román nyelv és irodalomból bizonyítottak, kedden magyar nyelv és irodalomból vizsgáztak, szerdán pedig matektudásukat mutatták meg.

Július 29-én, szombaton hozták nyilvánosságra az eredményeket, ezután pedig óvást nyújtottak be a jegyeikkel elégedetlen diákok. Az első eredmények szerint a vizsgára beiratkozottak 25,76%-a megbukott, ami összesen 705 főt jelent. Közel felének csak kevés hiányzott a sikerhez, hisz 345-en értek el 4 és 4,99 közötti jegyet. Negyvenen viszont még a kettest sem érdemelték ki, míg 116-an 2-2,99 közötti jegyet, 203-an pedig 3-3,99 közötti jegyet kaptak.

A jegyek ellen a diákok június 29. szombat este 22 óráig adhatták be fellebbezéseiket, a dolgozatok újrajavítása pedig június 30. és július 2. között zajlott. A végleges eredményeket július 3-án tették közzé, s erről a sajtó képviselőit is tájékoztatták.

A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség által szerdára összesített adatok alapján 2830 nyolcadikos diák jelentkezett képességvizsgára, 2737-en, azaz a vizsgázók több mint 96 százaléka pedig meg is jelent a vizsgán. Bár nagy volt a szigor a vizsgáztatások alkalmával, egyetlen diákot sem kellett kizárjanak a tanárok a megmérettetésről.

A végleges eredmények szerint 1 és 1,99 közötti átlag-osztályzat 40 diáknak jött össze, 2 és 2,99 közötti jegyet pedig 117-en értek el. 3 és 3,99-es osztályzat között 202 diák teljesített, 4 és 4,99 között pedig 346-an, tehát ötös osztályzatot a 2737-ből 705 diáknak nem sikerült összehoznia - ez közel 26 százalékot jelent.

5 és 5,99 közötti osztályzatot 404 diák kapott, a 6 és 6,99 közötti osztályzatot kapott nyolcadikosok száma 391, 7 és 7,99 közötti eredményt pedig 408-an értek el. A 8 és 8,99-es átlagot elérő diákok száma 406, és ugyanennyi diák kapott 9 és 9,99-es osztályzatot.

Szatmár megyéből szintízes osztályzattal idén összesen 17 diák büszkélkedhet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: