2020-02-16 06:45:32• hírek • Blikk.hu

A nyílt utcán kapott el egy bűnözőt Damu Roland

Damu Roland a nyílt utcán fogott el egy rablót, aki egy idős asszonytól vette el a tárcáját. Az eseményeknek a Ripost egyik olvasója volt a szemtanúja.

- Nem tagadom, alaposan meglepődtem, amikor megláttam, hogy Damu Roland eredt a tettes nyomába. Először azt hittem, egy filmforgatás közepébe csöppentem, de sajnos ez a valóság volt. Ha jól láttam, sikerült feltartóztatni a bűnözőt és a jajveszékelő néni is megnyugodott. Szerintem sokan inkább úgy tettek volna, mintha meg se hallanák a néni segélykiáltását” – mesélte a lap olvasója, Katalin.


Az újság megkérdezte magát a színészt is, aki elmesélte: valóban ő volt az, aki a bűnöző nyomába eredt, de nem egyedül tette, két segítőtársa is akadt a járókelők között.


- Csütörtökön 10 óra után nagyjából 20 perccel a Széll Kálmán téren jártam, mentem egy stúdióba, amikor azt hallottam, hogy egy néni elkezdett kiabálni. Segítség, segítség, tolvaj, fogják meg, ellopta a pénztárcámat – kiáltotta. Az elkövető épp mellettem rohant el, én pedig azonnal a nyomába eredtem, és hangosan kiabáltam, hogy fogják meg. Ekkor két srácnak sikerült megállítania őt. Hárman fogtuk le!
 

A két fiatalember továbbállt, miután meggyőződtek róla, hogy a férfi már nem ellenkezik, Damu azonban ott maradt a rendőrök kiérkezéséig. A térfigyelő kamerákon vissza tudták nézni, hogy pontosan mi történt, ezek után nem is volt kérdés, hogy az elfogott férfi valóban kifosztotta áldozatát. A tárca végül visszakerült jogos tulajdonosához.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: