2013-09-25 08:54:47• hírek • MTI

A nyári időszámításért kampányolnak Oroszországban

Szamara városának egyik jellegzetes épülete: a színház
Szamara városának egyik jellegzetes épülete: a színház

Mozgalmat alapítottak a nyári időszámítás megtartásáért az oroszországi Szamarában.

A Moszkvától mintegy 1000 kilométerre délkeletre található Volga-menti nagyvárosban kiszámították, hogy évente 175 világos, nappali órát veszítenek azzal, hogy a régi törvényhozásának döntése értelmében 2010-ben átkerültek a moszkvai időzónába. Akkor egy órával korábbra kellett visszaállítani az időmérőket, emiatt a városban hamarabb sötétedik és több áramot fogyasztanak.

A régió székhelyén létrehozott mozgalom attól tart, hogy az orosz parlament elfogadja Szergej Kalasnyikovnak, a duma egészségvédelmi bizottsága elnökének a javaslatát, hogy Oroszországban álljanak át újra a téli időszámításra. Erre szerinte azért volna szükség, mert az oroszok krónikus alváshiányban szenvednek és örökké fáradtak.

Szamara ebben az esetben még egy világos órát elveszítene az eddigiekhez képest, ami évente 263 órát jelentene.

Oroszországban 2011-ben szüntették meg a nyári időszámításról a télire való visszaállást. Két éve, március 27-én éjszaka az oroszországi lakosok egy órával előbbre vették óráikat és átálltak a Szovjetunió idejében, 1981-ben bevezetett nyári időszámításra. Azóta az órákat nem állították vissza.

A téli időszámítás eltörlését az akkor államfőként, ma pedig kormányfőként tevékenykedő Dmitrij Medvegyev kezdeményezte. A kérdésről a kormánynak van joga dönteni és a miniszterelnök tavaly vissza is verte ezeket a kísérleteket, holott például a mezőgazdaságban dolgozók, a termelők arra panaszkodnak, hogy az állatok nem tudják megszokni az új időszámítást és a tehenek nem tejelnek annyit, mint korábban.

A helyzet változhat, mert a parlament alsóháza előtt fekszik Vlagyimir Gutyenyev, a kormányzó Egységes Oroszország párt képviselőjének törvényjavaslata, amely csatlakozott Szergej Kalasnyikov kezdeményezéséhez. Gutyenev arra hivatkozik, hogy felmérések szerint az oroszok 26 százaléka elégedetlen a téli időszámítás eltörlésével. Állítólag tudományos kutatások is bizonyítják, hogy amióta "örök nyár van" Oroszországban, a felnőtt lakosság munkaképessége két órányit romlott és a diákok is 10 százalékkal rosszabb eredményeket produkálnak. Több mint egy harmaddal nőtt azok száma, akik krónikus kialvatlanságban szenvednek.

Szentpéterváron például reggel kilenckor még tulajdonképpen hét óra van és télen különösen kellemetlen, hogy a diákoknak 3-4 órával napkelte előtt kell felkelniük. Azok a felnőttek pedig, akik reggel 7 órakor kezdik a munkát, a nap több mint felét sötétségben töltik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: