2012-04-05 08:16:04• hírek • MTI

A nyár volt a legveszélyesebb évszak

A Tudorok koráról filmsorozat is készült
A Tudorok koráról filmsorozat is készült

A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak, amikor sokkal gyakoribbak voltak a halálos végű balesetek, mint az év többi részében - olvasható a BBC hírei között.

Steven Gunn brit történész korábbi vizsgálata során olyan eseteket elemzett, amikor a halál rendhagyó tevékenység, például medvetáncoltatás közben következett be. Legújabb vizsgálata viszont a mindennapi tevékenység halálos veszélyeit térképezi fel. Munkája során kilencezer halottkémi jelentést elemzett az 1558-1560-as évekből. A beszámolók arról tanúskodnak, hogy a végzetes balesetek közel háromnegyede a nyári időszakra esik. Veszélyes foglalkozás volt a földművelés, hiszen a mezőgazdasági szerszámok igen élesek voltak, vagyis a termény betakarításakor gyakoriak voltak a sérülések. Miután a termény a magtárakba került, megszaporodtak a vízi- és szélmalmokban történő balesetek.

Az állattartás is veszélyekkel járt, különösen azért, mert itt igen elterjedt volt a gyerekmunka. A halottkémi beszámolókból kiderült, hogy Yorkshire grófságban egy ötéves kondás vesztette életét, amikor rátámadtak a sertések.
Nem volt veszélytelen az áru fuvarozása sem - a jelentésekben szerepel egy londoni hentes fiának tragikus története, aki hús szállítása közben esett le a bakról és hunyt el.

A 16. századi Angliában (is) gyakoriak voltak a közlekedési balesetek, Steven Gunn statisztikája szerint ugyanis a lovak okozták az állatokkal kapcsolatos fatális balesetek 90 százalékát.
Előkelő helyet foglalnak el a baleseti statisztikában a fák. A halálos végű balesetek tizedét favágás közben szenvedték el a Tudor-kori Angliában, másrészt komoly veszélyforrást jelentett a gyümölcs, a diófélék, a makk begyűjtése, ahogy a varjúfészkek leverése.

"A Tudor-kori fakitermelési eljárások hagytak némi kívánnivalót: Bedfordshire, Cumberland, Hampshire, Somerset, Westmorland és Yorkshire férfilakosságát leginkább a kőris, a tölgy és a nyárfa tizedelte" - jegyezte meg a történész.
Egy bizonyos John Broke yorkshire-i szabómestert egy dombról leguruló fatörzs ölte meg.
A korabeli halottkémek olyan halálesetet is feljegyeztek, amikor az elpilledt kaszálómunkásra szundikálás közben rádőlt a szénakazal.

"A halál a legkülönbözőbb és legváratlanabb helyzetekben sújthat le" - hangsúlyozta Steven Gunn.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: