2007-10-28 19:49:13• hírek • Kis Csilla

Hírszerzésben jobbak a csúnya nők?

csunyanoMi a különbség hírszerző és kém között?

Mi a különbség hírszerző és kém között? A hírszerző saját kormányának szerez értesüléseket, de kém azoknak, akiktől szerzi. Kémkedésért börtön jár – hírszerzésért elismerés.

– Az információszerzés nem a nők erőssége – állítja Szirtes I. János, az egykori hírszerző. – Nehéz elvárni egy örömlánytól, hogy információt szerezzen, hiszen nem ért hozzá. Rajta keresztül információhoz jutni – az már könnyebb. Nők segítségével szokás beszervezni is valakit. A presszionálásnál is fontos szerepük lehet.

A magányosan utazó ember mindig feltűnőbb, mint a családos. Gyakran adnak a hírszerző mellé nőt, nemritkán gyereket. Én is utaztam szolgálati útra a feleségemmel, aki tudta, mivel foglalkozom, és a lányommal is, aki viszont nem. Megtörtént, hogy a feleségem vette át a titkos dokumentumot, és adta tovább a futárnak, aki hazahozta. A hírszerzőházasságok a titkolózások és a furcsa időbeosztás miatt hamar tönkremennek. Mi még együtt vagyunk…

Kettős ügynökök

– Az egyik magyar főkonzulátus fiatal titkára nagyon szerette a fiúkat is. A titkosszolgálat tálalt neki egy csinos fiatalembert, s örömteli óráikat megörökítette. „Mi nem akarunk önnek kellemetlenséget okozni – mutatták meg a fényképeket –, de segítsen nekünk.” Az esetek többségében ilyenkor el szokták vállalni a közreműködést.
A másik lehetőség: bevallja saját titkosszolgálatának a történteket. Ilyenkor mérlegelik a biztonsági kockázatot, és vagy hazarendelik az illetőt, vagy engedélyezik a kapcsolatát azzal a feltétellel, hogy beszámol arról, mit akarnak tőle, és megszabják, mit mondhat nekik. Így lesz valakiből kettős ügynök.
A külügyi biztonsági szabályok a 90-es évek óta nem tiltják a követségi és konzulátusi dolgozóknak, hogy kapcsolatba lépjenek a helybéliekkel, de a biztonsági kockázatokról be kell számolniuk. A rendszerváltás előtt e szabályok sokkal szigorúbbak voltak, az 50-es években pedig úgynevezett „tökös Mancik” – azaz férfiak – látták el a titkárnői feladatokat.

Presszió örömlánnyal

– A 70-es években nagy port vert fel Angliában, hogy a hadügyminiszternek egy olyan call-girllel volt kapcsolata, aki a szovjet katonai attasé kedvese is volt. Az ügy kitudódott, a hadügyminiszternek le kellett mondania.
Valószínűtlen feltételezés, hogy egy ilyen lány – még ha megtud is titkokat –, értékelni is tudja azokat. Presszionálásra, zsarolásra jó, információszerzésre alig. Utóbbi célra ugyanis nem elsősorban a csinos lányok jönnek szóba.

A 80-as években Brandt nyugat-német kancellár belebukott abba, hogy személyi titkára és annak felesége – aki a kancelláriahivatal vezető titkárnője volt, s minden titkos iratba betekintést nyert – , továbbadta az információkat a kelet-német titkosszolgálatnak.
Hogy történhetett ez? Mindketten kelet-német ügynökök voltak. Összeházasították, disszidáltatták őket, majd évtizedeken át „felépítették” magukat Bonnban. A titkosszolgálatok hosszú távra dolgoznak. Mi lett a sorsuk? Börtönbe kerültek, majd kicserélték őket.

Játszmás ügyek

– Az egykori Szovjetunió a 80-as évek elején annyira tartott az amerikai atomcsapástól, hogy minden erejével maga készült atomcsapást mérni az USA-ra. Nemcsak az amerikaiak, hanem valamennyi vezető európai hatalom igyekezett ebben megakadályozni. Magyar közvetítők is segítettek. A játszma című kötetemben ezt a korszakot dolgoztam fel.
Mindenekelőtt fel kellett építeni egy hihető történetet – szakmai nyelven legendát –, amivel bizonyítani lehetett, hogy az amerikaiak nem akarnak támadni.

Regényemben Margaret néven szerepel az a CIA-nál dolgozó lány, akit tudtán kívül arra használtak, hogy elhitessék, valós információkat ad egy ügynöknek, amelyek a magyar hírszerzésen keresztül Moszkvába jutnak. Az ügynök üzletemberként mutatkozik be a lánynak, meghódítja.
Európa különböző városaiban találkoznak, és élvezik a hétvégi szerelem nyújtotta örömöket.
Az ügynök azonban a CIA egy másik alkalmazottjától kapja azokat az információkat, amelyek a békés szándékokról hivatottak meggyőzni az oroszokat. Természetesen eleinte nem hisznek neki, nyomoznak a lány után. Kiderül, valós személy, és hozzáférhet az anyagokhoz. Bemikrofonozzák az otthonát: ez már veszélyes. Ki kell őt vonni a forgalomból… Egy „játszmás ügyben” – amelyben célzott információkat adnak – ez tipikus történet.

Regényes valóság
– Miért írok regényeket memoár helyett? Mert egy hírszerző emlékirataiban szinte semmit nem írhat meg, regényes formában mindent. Köteteimben a valóságot csupán annyira változtattam el, hogy ne szegjem meg titoktartási kötelezettségemet, és ne veszélyeztessek senkit. De megmutatom, milyen célok érdekében és hogyan tevékenykednek a titkosszolgálatok. A valós életben ugyanis nem léteznek James Bondok – magányos, örökké győzedelmeskedő hősök.
A titkosszolgálat rendkívül veszélyes fegyver, amit időnként olyasmire is használnak, amire nem szabadna. Például országon belüli politikai ellenfél megfigyelésére. Megakadályozni csupán a nyilvánosság erejével lehet. Amellett az ország 40 milliárdot költ a titkosszolgálatok munkájára az adófizetők pénzéből. Az állampolgárnak – olvasónak – joga van megtudni, miként működnek e szervezetek.Gönczi Annamária- nana

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: