2010-09-29 15:58:37• hírek • Tóth Klarissz

A nők dolgoznak, a férfiak profitálnak

Az Európai Parlament által nemrégiben közzétett adatok szerint, az EU-ban ugyanazért a munkáért a nők 20 százalékkal kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak. A felmérés a „Hogyan befolyásolja a szegénység az EU-ban élő nőket" elnevezésű kutatás keretében készült.

Ennek során a nők és a férfiak bruttó órabérét vetették össze, az eredményből pedig kitűnik, hogy a tagállamok között jelentős az eltérés. Egy életen át rosszul megfizetett munka után, a nők kevesebb nyugdíjakban is részesülnek. A felmérésből kiderült, hogy a 65 év feletti nők 35 százaléka szegénységben éli életét, szemben a férfiak 16 százalékával.

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a nők jóval nagyobb arányban vannak munkaszerződés nélküli-, „fekete munkára" fogva, és nehezebben kapják meg a megpályázott állást, annak ellenére, hogy az utóbbi 40 évben a nők az iskolázottságot illetően behozták-, sőt esetenként megelőzték a férfiakat. A helyzet több mint elszomorító, sőt szégyellnivaló, tekintettel arra, hogy az EU állampolgárok 52 százaléka nőnemű. Ötből egy nő a szegénységi küszöb alatt él, különösen Európa keleti szektorában.


Az EU-ban a nők még mindig nehezebben haladnak előre a raglétrán, ritkábban kerülnek vezető pozícióba

Az EU-ban a nők még mindig nehezebben haladnak előre a raglétrán, ritkábban kerülnek vezető pozícióba


Az Eurobarométer felmérései szerint, az EU-s polgárok közel 65 százaléka gondolja úgy, hogy a munkahelyeken a nők és a férfiak nem részesülnek egyenlő bánásmódban. 2010 a „Szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve”. Annak ellenére, hogy az Európai Unió a világ egyik leggazdagabb térsége, népességének több mint 17 százaléka nem rendelkezik a mindennapi élet fenntartásához és az alapvető szükségletek kielégítéséhez elegendő anyagi forrásokkal. Uniószerte közel 80 millió ember él a létminimum alatt, a recesszió pedig a társadalom „legsebezhetőbb tagjait” sújtja a leginkább.

A probléma leküzdésében - Romániában is - a nemzeti kormány intézkedő lépésein kívül, az Uniónak is fontos szerepet kellene vállalnia. A feminista ideológiákat félretéve és azokat maximálisan mellőzve jogosan mondhatjuk, hogy az EU-ban a nők még mindig nehezebben haladnak előre a raglétrán, ritkábban kerülnek vezető pozícióba és kevesebbet keresnek, mint a férfiak. A sztereotípiákkal való leszámolás sokaknak még a XXI. században is nehezükre esik, pedig ez az egyik legfontosabb tényező a nők és a férfiak munkaerőpiacon való egyenlőségének megteremtése érdekében.


Az EU területén a nők 20 százalékkal kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak

Az EU területén a nők 20 százalékkal kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: