2012-03-13 15:03:25• hírek • Póti Orsolya

A női önmegvalósítás szatmári példái

Miközben folyamatosan átalakul az a társadalmi keret amiben élünk, az egyén önmegvalósulásának szerepe is módosul. A nő felbukkan az íróasztal mögött, a főnöki irodában tevékenykedik és a folytonos karrierépítés mellett családot tart fenn. Az irodalmi kávéház vendégei március 13-án olyan hölgyek voltak, akik az elmúlt időszakban sok mindent tettek Szatmár megye kulturális, vallási, vagy éppen politikai fejlődésért.

A 21. században rendkívül fontossá vált az egyén karrierépítése, a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helye, az egyéni sikeres életút. A közszférában a 20. század második felétől alapvetően átalakult a férfiak és a nők közötti társadalmi kapcsolatok rendszere. Erre a változásra már a 19. század első felében felfigyeltek olyanok, mint Virginia Woolf.

Március 13-án a Vécsey-házban „Női szerepek az átmeneti társadalomban" címmel került sor előadásra és tartalmas beszélgetésre. A rendezvényt Kereskényi Sándor irodalomtörténész nyitotta meg, elmondván, hogy az esemény a Nemzetközi Nőnaphoz kötődik, hiszen a nőről van szó, aki meg kell találja azt a szerepet, amelyben megvalósítja önmagát.

A rendezvény meghívottjai többek között intézményvezető hölgyek, a szatmári kulturális szféra kiemelkedő személyiségei voltak -  olyanok, akik példaképként állhatnak előttünk. A beszélgetést Sally Noémi irodalomtörténész, muzeológus nyitotta, aki többek között a nagyon modern nőtípusról, azaz önmagáról fejtette ki nézeteit. 

Köztudott, hogy korábban a nők helye a családi tűzhely mellett volt és a karrier számukra legfentebb szabadidős tevékenység lehetett. Azonban a háztartásbeli státusz kenyérkeresőre cserélődött. A  női karrieresélyek korlátai mindenkor és mindenhol érvényesülnek, hiszen kiderült, hogy a női mentalitás produktív társadalmi téren is.



Vannak nők, akik életpályájuk teljes hosszában főként a családgondozásra, a háztartás vezetésére rendezkednek be, mások kizárólagosan a munkahelyi karrier kiteljesítésére törekednek. A nők növekvő létszámú csoportja viszont a karrier és a család-háztartás kettős szerepének összehangolását célozza meg.

Az irodalmi kávéház meghívott hölgyei között volt Békessy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője, Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatónője, Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium vezetője,  Lőrincz Ágnes színművésznő, Rist Gabriella, a Német Demokrata Főrum munkatársa, valamint Őry-Pákai Franciska, a Szatmári  RMDSZ ügyvezető igazgatója.

A résztvevők az említett személyektől olyan történeteket hallhattak, amelyből kiderült, hogy mi volt számukra az önmegvalósító munka, milyen harcokat vívtak meg, amíg arra a pozícióra jutottak, ahol most vannak, ahol mindig is akartak lenni.

Lőrincz Ágnes Virginia Woolf remekművéből, az Orlando című regényből olvasott fel részletet. Kereskényi megjegyezte: ez a mű nem más, mint az androgén-sors jelképes bemutatása. A regény főhőse Orlando majdnem négyszáz évet él le egyhuzamban, először férfiként, aztán nőként, érzékeny líraisággal és jellegzetes angol iróniával figyelve a mellette elrohanó időt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: