2015-12-05 09:44:54• hírek • MTI

A német parlament jóváhagyta a szíriai küldetést

Németországban az idén már 770 támadás történt menekültszállások ellen egy pénteken kiszivárgott összesítés szerint (mti).

A német törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken a várakozásoknak megfelelően nagy többséggel megszavazta a kormány előterjesztését arról, hogy a hadsereg (Bundeswehr) közvetlen támogatást nyújtson az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet szíriai állásai elleni légicsapásokhoz.

A kormánypártok - a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) - képviselői csaknem kivétel nélkül megszavazták az előterjesztést.

A kormány a Bundeswehr eddigi külföldi küldetéseinek előkészítéséhez képest rendkívül gyorsan vitte keresztül a szíriai misszió elindítását. A kabinet kedden fogadta el a vonatkozó előterjesztést, amelynek parlamenti vitája már szerdán el is kezdődött.

Az ARD országos közszolgálati televízió és a Die Welt című lap közös felméréséből kiderült: a lakosság 58 százaléka helyesli, 37 százaléka ellenzi a Bundeswehr új küldetését.

Németország kezdettől fogva tagja az Iszlám Állam ellen szervezett nemzetközi koalíciónak, de eddig nem vett részt közvetlenül a támadásokban, hanem az észak-iraki kurd önvédelmi erők (pesmergák) kiképzésében és felfegyverzésében vállalt szerepet. A légicsapások közvetlen támogatásáról azután határozott a kormány, hogy Franciaország a november 13-i párizsi terrortámadások miatt segítséget kért az uniós tagországoktól az IÁ elleni harchoz.

A küldetés célja, hogy megakadályozzák az Iszlám Állam további terjeszkedését, továbbá csökkentsék befolyását és képességét egyebek között a Szírián kívüli terrormerényletek elkövetésére.

A Bundeswehr a törvényhozási felhatalmazás révén egyelőre egy évig - 2016. december 31-ig - vehet részt a több mint 60 országot összefogó nemzetközi koalíció szíriai légicsapásainak közvetlen támogatásában. A mandátum megújítható, így akár több évig is tarthat a Bundeswehr missziója.

A német hadsereg egy 1200 fős kontingenst állít ki a küldetésre, amelyre 134 millió eurót biztosít a kormány. Elsősorban műholdas és légi felderítést végez majd, és egy fregattal részt vesz a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozó hajó védelmében.

A nap folyamán Francois Hollande francia államfő látogatást tett a repülőgép-hordozón, amely jelenleg a Földközi-tenger keleti térségében részt vesz az Iszlám Állam iraki és szíriai állásai ellen indított katonai hadműveletben.

Hollande először tesz látogatást a dzsihadisták elleni katonai hadműveletek színterén. Erre három héttel azután kerül sor, hogy Párizsban 130 embert megöltek és több százat megsebesítettek iszlamista merénylők. A támadássorozatot az Iszlám Állam vállalta magára.

Párizsban arról is beszámoltak, hogy a francia légierő gépei november végétől kezdve felderítő repüléseket hajtottak végre Líbia fölött, elsősorban az Iszlám Állam ottani hívei által ellenőrzött Szirt város térségében. A tervek szerint az elkövetkező időszakban is folytatják majd ezeket a műveleteket - derült ki a francia elnöki hivatal közleményéből.

A terrorszervezet elleni harcról tárgyalt Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter Belgrádban csütörtökön este. A B92 belgrádi televízió másnap idézte Lavrovot, aki szerint egyetértettek abban, hogy elengedhetetlen a török-szír és a török-iraki határ lezárása.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: