2011-08-17 14:27:55• hírek • Póti Orsolya

Sikeres volt a Büdössáron megszervezett tábor

Három napos tábort szervezett a Szatmár megyei Máltai Segélyszervezet a Szent József Ifjúsági Központot látogató hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok számára. A tábor egy részét a júliusban megszervezett jótékonysági koncert bevétele fedezte.

A Szatmár megyei Máltai Segélyszervezet fiatal önkéntesei júliusban jótékonysági koncertet szervezetek, melynek célja a Szent József Központot látogató gyerekek támogatása volt.

„A 2001-től működő Szent József központot közel 180 hátrányos helyzetű gyerek látogatja. Egy három napos tábort szerveznénk 22 olyan gyereknek, akik a legjobb tanulmányi eredményeket érték el és jó magaviseletükkel mutatnak példát a többieknek" - mondta el korábban Gyenes Boglárka önkéntes, a Szatmár.ro-nak.

A koncert sikeresnek bizonyult, ugyanis több mint 500 lej gyűlt a rendezvény során - ez az összeg pedig besegített a büdössári tábor megszervezésében. A gyerekek augusztus 12-én indultak útnak 12 kísérővel. Az első napot pihenéssel, étkezéssel és fürdőzéssel töltötték el, szombaton pedig kirándultak a táborozók, bejárva Büdössár környékét.

A gyerekek vasárnap vallási nevelésben részesültek és a Bibliával kapcsolatos játékokban vettek részt, este pedig utaztak vissza Szatmárnémetibe. A Szatmári Máltai Segélyszolgálat önkéntesei ezúton is köszönetet mondanak mindazoknak, akik támogatták a táborozást.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: