2013-08-12 18:58:45• hírek • Szatmar.ro

A negyedik fordulóért játszik az Avasújváros

Újabb történelmi mérkőzés vár kedd délután az Avasújvárosi Talna labdarúgócsapatára: Dacian Nastai együttese a Román Kupa harmadik fordulójában lép pályára. Fennállása során először. Ellenfele az Aranyosgyéresi Seso lesz.

A negyedik osztálynak megfelelő megyei bajnokságban szereplő Talna az előző körben már kiejtett egy harmadik ligás csapatot, 4-2-re legyőzve a Zilah FC-ét. Evés közben jön meg az étvágy, mondják, az újvárosiak pedig nem szeretnének itt megállni. A keddi kupameccsnek mindent alárendeltek, ezért elhalasztották a hétvégi bajnokijukat a pontvadászat nyitófordulójában.

Ennek ellenére egyértelműen nem a hazaiak számítanak a meccs esélyeseinek. Már csak azért sem, mert Büte Pál klubelnök értesülései szerint a Zilah FC-vel ellentétben a Seso a legjobbjaival fog kiállni. Ilyen körülmények között a cél: az emelt fő.

„A csapat elszántan készül, hiszen ilyen szintű mérkőzést még soha nem játszottak a fiúk, akik már nagyon várják az összecsapást, és mindent meg akarnak tenni azért, hogy sikerüljön a továbbjutás. Az ambícióval biztosan nem lesz gond, de ha az ellenfél jobb, hát ez van - jobb csapattól nem szégyen kikapni. A lényeg, hogy a fiúk felemelt fővel jöjjenek le a pályáról, és azzal a tudattal, hogy mindent kiadtak magukból, és mindent megtettek a győzelemért. Mi kiscsapat vagyunk, nekünk nincs vesztenivalónk, már az is nagy szó, hogy eddig eljutottunk", mondta Büte.

Amely csapat a kedd délután 17.30 órakor kezdődő meccsen továbbjut, a negyedik fordulóban biztosan másodosztályú együttessel találkozik. Hazai siker esetén ez az Olimpia lehet, hisz ekkor még földrajzi kritériumokat is figyelembe vesznek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: