2015-07-26 19:22:00• hírek • Szatmar.ro

A nagykárolyi Városi Múzeum és az afrikai vadásztrófeák

A nagykárolyi Városi Múzeum 1958 óta működik, 1978 után azonban a Szatmár Megyei Múzeum részlegévé válik. A múzeum, a Nagykároly központjában található építészeti műremekben, a Károlyi kastélyban kapott helyet.

Az állandó kiállítás a kastély 10, első emeleti termét foglalja el. A gyűjteményt két csoportba osztották: a régészeti gyűjteményre és a természettudományi gyűjteményre.

2008-ban Nagykároly önkormányzata az Erdődi Polgármesteri Hivatal együttműködésével elindította "Az észak-Erdélyi középkori vásárok körútja - a nagykárolyi Károlyi kastély, az erdődi Károlyi vár" megnevezésű projektet, melynek célja a két település legjelentősebb műemlékének restaurálása volt.

A nagykárolyi kastély helyreállítási munkálatainak elkezdésével egy időben, az állandó jellegű kiállítást bezárták, és az itt működő intézményeket, beleértve a múzeumot is, egy másik helyre költöztették erre az időszakra.

A műemlékkastély restaurálásával egyidejűleg a Szatmár Megyei Múzeum a Nyíregyházi Jósa András Múzeum közreműködésével pályázatot nyújtott be "Castellum - Interaktív kiállítás szervezése a nagykárolyi kastélyban és a szabolcsi Mudrány kúriában - és ezek népszerűsítése a határon átnyúló turizmus viszonyában" címen, melynek célja egy állandó kiállítás megszervezése volt a nagykárolyi kastélyban.

Az új kiállítás egy modern koncepcióra épül, mely megfelel a helyi közösség legjelentősebb igényeinek és elvárásainak, ugyanakkor hosszú távon Nagykároly turisztikai fejlődését is szolgálja.

A kiállítás két külön részből áll: történelmi enteriőrök berendezése, erre a célra 10 első emeleti termet szántak, és a tematikus, a helyi történelemre irányuló kiállítás, amelyre három termet jelöltek ki a kastély földszintjén, a szolgálati folyosóval együtt.

Sir Dr. Pánczél Zoltán Tibor afrikai vadásztrófea- és fegyver-kiállítása

Az afrikai vadásztrófeákból és fegyverekből álló gyűjtemény 2013-ban került a Nagykárolyi Városi Múzeum birtokába, ezeket Pánczél Zoltán Tibor örökösei adományozták az intézménynek az ő végrendelete alapján.

Ennek megfelelően, 2013 júniusában 440 darab műtárgy érkezett meg Nagykárolyba abból a gyűjteményből, amelyet addig a Krassó-Szörény megyéhez tartozó szörényordasi hétvégi házában őrzött. Sir Dr. Pánczél Zoltán Tibor 1959. május 31-én született Szatmárnémetiben, egy Nagykárolyból származó család harmadik gyerekeként. Édesanyja Pánczél Nonn Margit, a híres építész Nonn Gyula unokája volt. Ő tervezte például Mátészalka első emeletes épületét, a jelenlegi bíróság székhelyét.

Tanulmányait Szatmárnémetiben végezte a Rákóczi Ferenc Elméleti Iskolában, majd a Magyar Líceumban érettségizett 1978-ban. Már a líceumi évek alatt is részt vállalt az iskola kulturális és társadalmi eseményeinek szervezésében.

Ugyanebben az évben sikeresen felvételizett a Temesvári Műegyetem építészeti karára, később üzletemberként tevékenykedik Temesváron, ahol aztán élete végéig lakott.

Az egyetemi évek alatt számos kulturális esemény szervezésében vesz részt, megalapítja és vezetője lesz a diákság filmklubjának. Az ő kezdeményezésére szervezték meg először 1997-ben a "Csep rágó" kulturális eseményt (nemzetközi hírnévnek örvendő, éves kulturális ünnepség), amely óriási sikernek örvend még éveken át, és tízezres számban vonzza a látogatókat a Béga parti városba.

Az 1989-1993 közötti években  a Temesvári Mihai Eminescu Egyetem hallgatója lesz,  a Turisztikai Szállodamenedzsment és Kereskedelem karon. A 2006-2007-es időszakban elvégzi a mesterképzőt a budapesti European University-n, menedzsment szakon, majd 2009-ben ugyanazon az egyetemen megszerzi a közgazdaság doktora címet, disszertációja címe: "A franchise-rendszer menedzsmentje".

A kiállítás Pánczél Zoltán Tibor gyűjteményének darabjaiból, vadásztrófeákból, vadászattal kapcsolatos tárgyakból és fegyverekből áll. Az oktató jellegű koncepció szerint három részre osztják a gyűjtemény darabjait, tematikusan csoportosítva a kiállítandó tárgyakat: különböző korokból származó fegyverek, európai vadászat és afrikai vadászat.

A kastély négy termében helyet foglaló kiállítás gyűjteményének minden darabja tematikusan van elhelyezve. Az első teremben található a fegyvergyűjtemény, a világ különböző országaira jellemző kalapok és néhány katonai sisak.

A második teremben kitömött vadásztrófeák és az európai vadászatra jellemző vadászkellékek kaptak helyet, ilyenek: a vaddisznó trófea, szavas- és őz trófea, fekete kecske trófea, muflon trófea, medvebőr, rókabunda, stb. A harmadik terem exotikus trófeákkal csalogatja be a látogatókat, különböző afrikai növényevő állatok bemutatásával teremti meg a szavanna változatos élővilágának légkörét.

Ebben a teremben kerülnek bemutatásra talán az első, európai vadászok által Afrikában használt vadásztárgyak. Olyan trófeák vannak kiállítva, mint különböző antilop fajták, kudu, impala, zebra, csíkos gnú, nyala, stb.

A kiállítás legérdekesebb darabjai a negyedik teremben foglalnak helyet, itt Afrikában vadászott állatokat láthatunk életnagyságban: bivaly, strucc, zsiráf, rinocérosz, elefánt, oroszlán, rinocérosz fej, oroszlánfej, zsiráffej, zsiráfláb, stb.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: