2020-01-22 14:21:02• hírek • Bajnai Botond

A munkanélküliek többsége iskolázatlan

Illusztráció
Illusztráció

Csökkent a munkanélküliek száma az elmúlt egy évben, derül ki a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség statisztikájából. Az állástalanok több mint felének nincs semmilyen képesítése.

A novemberi hónapra vonatkozó kimutatás szerint Szatmár megyében a lakosság 2,37%-a munkanélküli, ami 3478 személyt jelent. Ez a szám 0,21%-kal alacsonyabb, mint 2018 ugyanebben a periódusában volt. Tehát, ha kevéssel is, de csökkent a munkanélküliség az utóbbi egy évben a megyében.

A közel három és félezer munkanélküliből jelen pillanatban 375-en kapnak munkanélküli támogatást, míg 3103 személy nem jogosult a segélyre.

A kimutatás szerint a munkanélküliek többsége vidéken él, szám szerint 2833-an, míg városi környezetben mindössze 645 személynek nincs bejegyzett állása.

A munkanélküliség által leginkább érintett korosztály tagjai a 40-49 év közöttiek (831-en), majd a 30-39 év közöttiek (831). A legkevesebb állástalant a 25-29 év közöttieknél találjuk (231 személyt).
 

A munkanélküliek többsége nem rendelkezik semmilyen képesítéssel

A statisztika kitér ugyanakkor arra is, hogy a munkanélküliek több mint fele nem csak szakképzetten, de egyenesen iskolázatlan. Az állástalanok 60,58%-ának még a nyolc osztálya sincs meg.

Az aktuális munkanélküliek 24,70%-a rendelkezik általános iskolai tanulmányokkal, 5,09%-a bír valamilyen szakiskolai képesítéssel, míg 6,82%-uknak az érettségit is sikerült megszerezni.

Egyetemi diplomával mindössze a munkanélküliek 2,42%-a rendelkezik, míg posztlíceumi elismervénnyel 0,47%-uk.

A szabad munkahelyek iránt érdeklődők a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség honlapján, vagy az intézmény Ion Ghică utca 36. szám alatti székhelyén érdeklődhetnek.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: