2014-07-16 10:24:49• hírek • MTI

A moszkvai metró legsúlyosabb balesete történt

A moszkvai metró történetének legsúlyosabb műszaki balesete következett be kedden: 21 utas meghalt, és több mint 160-an megsebesültek, amikor kisiklott egy szerelvény három vagonja a kelet-északnyugati irányú Arbatszko-Pokrovszkaja vonalon.

Moszkvában szerdára gyásznapot rendeltek el.

Veronyika Szkvorcova egészségügyi miniszter közölte, hogy 12 halottat a három kisiklott vagonból emeltek ki, heten a metró előcsarnokában haltak bele sérüléseikbe, két ember pedig a kórházban hunyt el.

A Park Pobedi és a Szlavjanszkij bulvar metrómegállók közötti szakaszról, ahol a baleset történt, több mint 1150 embert menekítettek ki, 161-en szorultak orvosi segítségre. 136 főt kellett kórházba szállítani, közülük 42 sérültet intenzív osztályokon ápolnak.

A baleset helyi idő szerint reggel 9 óra körül, csúcsforgalomban történt. A zsúfolt metrókocsikban munkába siető emberek utaztak, amikor a szerelvény vezetője a Szlavjanszkij bulvar megálló előtt 200 méterrel hirtelen fékezett és három vagon kisiklott. Az egyik metrókocsi súlyosan megrongálódott. Szétvágása szerda reggelig is eltarthat. A szakemberek nem tudják megmondani, mikorra lehet helyreállítani a közlekedést az érintett metróvonalon.

A Pervij Kanal orosz állami televíziós csatorna jelentése szerint a keddi a moszkvai metró történetének legsúlyosabb műszaki balesete volt.

A szerencsétlenség elsődleges oka a vizsgálatok szerint egy váratlan feszültségesés miatt kiadott hamis vészjelzés volt, a szerelvény vezetője talán emiatt vészfékezett. Más feltételezések szerint a kisiklott vagonok futóműszerkezetével, a kerekek felfüggesztésével lehetett probléma.

Az utasok többsége sokkos állapotban, de saját lábán jutott ki a metróalagútból. Az NTV orosz televíziónak egy fiatal nő elmondta, hogy az utolsó vagonban utazott, és már épp kiszálláshoz készülődött, amikor a szerelvény igen erősen lefékezett. "Az emberek elestek, füst keletkezett. Volt, aki vérzett, pánik tört ki, jöttek a mentőegységek, mondták, hogy néhány vagon kisiklott, és elindítottak bennünket ki az alagútból."


Fotó: MTI

A hivatalos tájékoztatás szerint a mentőegységek 13 perc alatt a baleset helyszínére értek. Összesen 14 kórházat vontak be a szerencsétlenség áldozatainak ellátásába. A rendkívüli helyzetek minisztériumának tíz helikoptere és a különböző mentőegységek 450 embere vett részt a mentésben.

Az előzetes adatok szerint a sérültek és a halottak között nincs gyermek, de ukrán, kirgiz, moldovai, tádzsikisztáni és üzbegisztáni állampolgárságú felnőtt sérültje is van a metróbalesetnek. Egyes értesülések szerint az egyik halott tádzsikisztáni állampolgár. A moszkvai kínai konzulátus közlése szerint egy kínai állampolgár is meghalt a szerencsétlenségben.

Moszkvában a metróvagonok jó része elöregedett és a vonalak elektronikus hálózata is felújításra szorul. Idén március 21-én ugyancsak az Arbatszko-Pokrovszkaja vonalon a Scsolkovszkaja és a Partyizanszkaja nevű állomások között körülbelül 600 utast kellett kimenteni, amikor a metrószakaszt elöntötte a víz. A balesetben az orosz fővárosi csatornázási művek egy munkatársa meghalt.

A Ria Novosztyi orosz állami hírügynökség közlése szerint csak az idén 12 esetben kisebb-nagyobb műszaki probléma, illetve baleset miatt akadozott a moszkvai metró működése.

Az első vonalat 1935-ben adták át. Jelenleg 12 vonalból, 194 állomásból áll és több mint 325 kilométer hosszú.

A keddi metróbaleset sérültjeinek és halottjainak számát meghaladta a 2010. március 29-én történt két öngyilkos robbantásos merénylet áldozatainak nagysága. A reggeli csúcsforgalomban előbb a  Kreml közvetlen közelében lévő Lubjanka állomáson, majd a Gorkij parknál lévő Park Kulturi megállóban robbant pokolgép. A merényleteknek 40 halálos áldozata és 90-nél több sérültje volt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: