2009-06-12 12:06:35• hírek • Garzó Ferenc/MTI

A moldovaiak román állampolgárságáról

Sem jogi szempontból, sem társadalmi-politikai következményeit tekintve nem fogadható el, hogy a moldovaiak román állampolgárságával kapcsolatosan meghonosodjék az "elismerés" fogalma - mondta az MTI-nek adott interjújában Cseke Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora.

A politikus emlékeztetett: már eleve érvényben van a román kormánynak az a sürgősségi rendelete, amely könnyített eljárással kiterjeszti a román állampolgárság "megadását", illetve "visszanyerését", vagyis míg korábban legfeljebb a másodfokú leszármazottak kérvényezhették az állampolgárságot, a rendelet értelmében már a harmadfokú leszármazottak is megtehetik ezt.

A sürgősségi rendelet jóváhagyása kapcsán a kormánykoalíciót alkotó (demokrata és szociáldemokrata) többségnek sikerült olyan jelentést is átvinnie a szenátus külügyi bizottságán, amely egy teljesen új jogi fogalmat vezetett be: az állampolgárság "megadása" és "visszaszerzése" mellett az "elismerés" (recunoastere) fogalmát is jogszabályban kívánja meghonosítani.

Cseke Attila elmondja: mindegyik esetben az igazságügyi minisztérium rendeletben dönt a kérvényezés sorsáról, a döntést a hivatalos közlönyben meg kell jelentetni, mindenki olvashatja. Az állampolgárság "elismerését" is miniszteri rendelettel adja meg a román állam, csakhogy abban az esetben már nem kötelező a közlönyben való megjelentetés, annyi csupán az előírás, hogy a kérvényezőt értesítsék erről ajánlott levélben.


Cseke: csaknem félmillió moldovai kérelem fekszik a román hatóságok asztalán
Cseke: csaknem félmillió moldovai kérelem fekszik a román hatóságok asztalán


Mintha "bujtatni", titkolni akarnák a dolgot a közvélemény előtt, senki sem fogja tudni, hogy hány moldovainak "ismerték el" az állampolgárságát. A szenátor ugyanakkor azt is kifogásolja, hogy az "elismerés" jogilag nem körülírt, szinte értelmezhetetlen fogalom.

Megjegyezte: e pillanatban  (a bukaresti központban 22 ezer, a konzulátusokon további 450 ezer). Ha kérésüket teljesítik, ezek az emberek nagy valószínűséggel Romániába akarnak költözni, és ez az etnikai arányok megváltoztatásához is vezethet - teszi hozzá Cseke Attila.
Pontosít: az RMDSZ-nek nem az a kifogása, hogy a kérelmezők megkapják a román állampolgárságot, csak annak nem látja értelmét, hogy tömegesen, bizonyos feltételek teljesítése nélkül juthassanak hozzá. Sokkal inkább az lenne a megoldás fűzi hozzá -, hogy a határokon túli románoknak jobb életkörülményeket biztosítsanak, és hogy Románia hatékonyan támogassa a Moldovai Köztársaság európai uniós felvételét.

A szenátor szomorúnak tartja, hogy amikor a Magyar Köztársaság hasonló intézkedésekről beszélt, a mostani - szociáldemokrata - külügyminiszter pártja hevesen tiltakozott. Most ugyanez a politikai erő élénken támogatja a moldovaiak esetében azt, amit akkor a magyarok esetében elutasított, tehát kettős mércével mér - mondta az MTI-nek Cseke Attila.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: