2014-08-26 21:30:56• hírek • Szatmar.ro

A mikro-vízerőmű rontja a víz minőségét

A mikró-vízerőművek országos szinten igen elszaporodtak az elmúlt években, heves vitát kiváltva. Szatmár megyében 2011-ben két ilyen erőmű működésére adott engedélyt a környezetvédelmi ügynökség Lajosvölgye településen.

A Lajosvölgyén működő mikro-vízerőmű negatívan befolyásolja Avasfelsőfalu város ivóvízminőségét, ezért a kormánybiztosi hivatal akciótervet készít a szolgáltatás minőségének javítása érdekében, derül ki a prefektúra kedden kiadott közleményéből.

Ebből kiderül, hogy Altfatter Tamás alprefektus vezetésével kedden bizottság ült össze, amely kiértékelte a korábban elrendelt vizsgálat eredményeit. A kormánybiztosi hivatal ugyanis korábban vizsgálatot rendelt el, amelyben részt vettek az Apaserv, a Közegészségügyi Igazgatóság, az Erdészeti Hivatal, a Vízügyi Igazgatóság és a Környezetvédelmi Őrség szakemberei. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák: a Valea Rea patakból elvont vizek valamint az ott működő mikro-vízerőmű miként befolyásolja Avasfelsőfalu ivóvízellátásának minőségét. Már csak ezért is, mert a város ivóvízellátásához szükséges víz egy jelentős részét a Valea Rea patakból nyerik.

A vizsgálat eredményeit három fő pontban foglalták össze. Minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az erdészeti kitermelések befolyásolják a vízszolgáltatás minőségét. A Lajosvölgyén működő mikro-vízerőmű alacsony vízhozam esetén befolyásolja a víznyomást, ami zavarttá teszi a vizet, amikor a vízműbe ér. A harmadik következtetés, hogy az Apaserv fővezetékére illegálisan is csatlakoztak fogyasztók, ami természetesen kihatással van a víz minőségére.

A megbeszélést követően Altfatter elrendelte egy olyan akcióterv mihamarabbi elkészítését, amely 2014-2015-ben képes javítani Avasfelsőfalu vízellátásának minőségén.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: