2019-08-16 05:32:50• hírek • MTI

A méreginjekció helyett választotta a villamosszéket

Villamosszékben kivégeztek egy többszörös gyilkost helyi idő szerint csütörtökön este Tennessee állam fővárosában, Nashville-ben.

Az 56 éves Stephen West 1986-ban halálra késelt egy 51 esztendős nőt és 15 éves kislányát, akit előtte megerőszakolt. 1999-bem ítélték halálra.

 

West ügyvédei kegyelmi kérvényt nyújtottak be, azzal érveltek, hogy a gyilkosságot nem is védencük, hanem a bűntársa követte el. A bűntársat, Ronnie Martint külön perben ítélték el, de mivel a gyilkosság elkövetésekor kiskorú volt, életfogytig tartó börtönbüntetést kapott.

 

West kegyelmi kérvényét Bill Lee, Tennessee állam republikánus kormányzója elutasította. A déli állam ugyanis egyike annak a 27 amerikai tagállamnak, ahol azt is halára ítélhetik, aki nem maga gyilkolt, hanem tettestárs volt gyilkosságban.

 

Westet méreginjekcióval végezték volna ki, de a hét elején két ügyvédje révén jelezte, hogy inkább a villamosszéket választja. Az ügyvédek ugyan „alkotmányellenesnek” nevezték ezt a kivégzési formát is, de – mint beadványukban fogalmaztak – „kevésbé fájdalmas” a három halálos szerből összeállított méregkeveréknél. Tennessee-ben lehetővé teszik ugyanis, hogy azok, akiket 1999 előtt elkövetett bűncselekményekért ítéltek halálra, választhatnak a két kivégzési módszer között.

 

A déli államban tavaly augusztus óta három halálos ítéletet hajtottak végre. Jelenleg egy ember vár a siralomházban a kivégzésére, amelyre várhatóan decemberben kerül sor. David Earl Miller, akit szintén gyilkosságért ítéltek el, hétfőn jelezte, hogy ugyancsak a villamosszéket választja.

 

Tennessee-ben 1960 óta a csütörtöki kivégzés volt a második, amelyet villamosszékben hajtottak végre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: