2012-02-28 15:27:49• hírek • Kocsis Zoltán

Hét millió lejes beruházás indul Krasznabélteken

A rendszerváltás után felmerült ötlet egyre inkább kezd formát önteni és a krasznabélteki fürdő megépítése lassan a célegyenesbe ér: a Szatmár Megyei Tanács hétfői ülésén megszavazta a hidroterápiás részleg megépítésének finanszírozását.

A tervek szerint a 25x35 méter alapterületű, kétszintes épület megépítésének költségei elérik a hét millió lejt, azaz az 1,7 millió eurót. Amint azt Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke elmondta, a napokban eldől, hogy a fejlesztési minisztérium mennyi részt tud vagy akar magára vállalni a költségek fedezésében. „A különbözetet pedig valahogy megfinanszírozzuk saját pénzből", tette hozzá.

A hidroterápiás központ egy két szintes épület lesz. Az alagsor hasznos területe valamivel több, mint 805 négyzetméter lesz, itt kap helyet a vízpompa, a kazánház és a szellőztető berendezés mellett több medence is. A földszinten masszázsszalon, szauna, medencék, adminisztratív helységek lesznek, a szint hasznos területe nagyjából megegyezik majd az alagsorral.

A tervek szerint a fürdőt a kétszáz méter mélyre lefúrt kút látja el hideg vízzel, míg meleggel a másodpercenkénti 12 liter vízhozammal rendelkező termálkút. A termálvíz jelenleg 65 Celsius-fokos, a medencékbe ezt 26-28 fokosra hűtik. A szennyvizet saját tisztítóállomás kezeli majd.

A mintegy két hektár összterületű fürdő ötlete a múlt évezred kilencven éveinek elején merült fel, majd 2006-ban, az Európai Uniótól a Phare-program kereteiben Tasnáddal és Margitával közösen kapott támogatással kezdett alakot ölteni. Ezen támogatás fedezi többek között a szennyvíztisztító, a parkolók és az utak megépítését. A beruházás a tavalyi év júniusában kapott újabb lendületet, amikor a Szatmár Megyei Tanács, a Krasznabélteki Polgármesteri Hivatallal kötött szerződés következtében, átvette az építkezések irányítását.

A tanács határozata szerint a beruházás időtartama tizenkét hónapot vesz igénybe. Hogy a teljes fürdő, szállodákkal és minden egyéb olyan létesítménnyel, amelyek képesek lehetnek nagy számú turistát odacsábítani, mikor lesz kész, az elsősorban a rendelkezésre álló pénztől függ, mondta Csehi Árpád.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: