2013-01-11 17:37:25• hírek • Kocsis Zoltán

A megyei tanács továbbra is támogatja a krasznabélteki fürdő ügyét

fotó: Archiv
fotó: Archiv

Kettőből egy - azaz két napirendi pontból egyet szavazott meg, egyet pedig elhalasztott a Szatmár Megyei Tanács a pénteken megtartott rendkívüli ülésén. A tanácsosok továbbra is támogatásukról biztosították a krasznabélteki fürdő ügyét, elhalasztották viszont a megye területén működő buszjáratok programjáról szóló határozatot.

A rendszerváltás óta a krasznabélteki önkormányzat egyik kiemelkedően fontos terve a fürdő modernizálása és ismételt üzembe helyezése, ám anyagi fedezet híján ez immár két évtizede várat magára. A megyei tanács még az előző mandátumban vállalta, hogy támogatja a beruházásokat - ám 2012-ben semmiféle előrelépés nem történt az ügyben. Úgyhogy az intézmény a pénteki szavazás révén felvállalta, hogy a következő két év költségvetésének terhére továbbra is támogatni fogja a projektet.

Jelenleg minden infrastrukturális feltétel (bekötő út, áram, kanalizálás, ivóvíz, közvilágítás, ) adott. Az újonnan fúrt kutakban 160 méter mélyről, 12 liter/másodperc hozammal áramlik a 70 Celsius-fokos víz, a hotel már „pirosban" áll. A beruházás befejezéséig azonban még további közel két millió euróra lenne szükség, árulta el Csehi Árpád, a megyei tanács alelnöke.

A második határozati pont előtt Mircea Govor alelnök kért szót és a megyei tanács szakapparátusának kérelmét tolmácsolta, mely a határozati pont elhalasztását kérte - mondván, hogy az előző periódus bonyodalmai és a kérdés komplexitása miatt azt alaposabban át kellene tanulmányozni.

A megyén belüli személyforgalmat lebonyolító busztársaságok működési engedélye országos szinten május elején lejár. Minden megyének el kell készítenie a 2013-2019 közötti új tervet, amelynek tartalmaznia kell a különböző útvonalakat, menetrendeket. A megyei tanács illetékesei december 28-án találkoztak az érintett cégek képviselőivel, ám akkor nem tudtak megállapodni. A tanács mostani javaslata mellesleg 73-ról 94-re emelné a járatok számát.

Csehi Árpád, aki szintén támogatta az elhalasztást, felhívta kollégái figyelmét egy igen érdekes pontra. Noha a program elkészülte után már a közlekedésügyi minisztérium írja ki a licitet és ítéli oda a licencet, az alelnök javasolta: a megyei tanács kezdeményezze a minisztériumnál, hogy az elbíráló kritériumok közé kerüljön be a jegyár is, és ne csak a régiség és a buszok minősége (amelyet mellesleg ugyanúgy csillaggal jeleznek, mint a szállodák esetén). „Ez lehetővé tenné, hogy a társaságok ne emelhessen bármikor önkényesen árat", indokolta javaslatát Csehi.

Löchli Tünde RMDSZ-es tanácsos pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a buszok nem alkalmasak arra, hogy a mozgássérültek akadálymentesen tudják használni - javaslata szerint ezt is figyelembe kellene venni a licit meghirdetése során.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: