2015-07-31 21:23:55• hírek • Kocsis Zoltán

A megyei tanács is jutalmazta Simona Popot

Érdemoklevelet és ezzel együtt 3000 lejes jutalmat kapott péntek délután a Szatmár Megyei Tanácstól Simona Pop. A kiváló kardvívó Adrian Stef tanácselnöktől vehette át a kitüntetést.

A 27 éves Simona Pop a jelek szerint azon kevesek közé tartozik, akik odahaza is próféták tudnak lenni. Simona hiába vív immár öt éve a Steauában, számára nem kérdés, hol van az otthon: „akik ismernek, tudják, hogy számomra Szatmár az univerzum közepe", mondta meghatottan.

Mint egy igazi próféta, rendkívül önzetlenül és sportszerűen azzal nyitotta mondandóját, hogy hozzá hasonlóan Amalia Tataran is kiérdemelné a dicséretet és a jutalmat, hisz ő is tagja volt az idén Európa-bajnok román válogatottnak. Simona nem felejtette el azt sem, kinek köszönheti, hogy sikeres vívó lett belőle: „Tizenkét évet dolgoztam Csiszár Ferenccel, pályafutásom nagy részét neki köszönhetem", jelentette ki.

Pop elismerte, ez volt eddigi pályafutása legjobb éve, hisz a román válogatottal aranyérmet nyert Montreux-ban az Európa-bajnokságon és bronzot Moszkvában a világbajnokságon. Emellett bronzot szerzett Montreux-ban egyéniben. „Ezzel csapatban 90%-os biztossággal kvalifikáltuk magunkat a Rio de Janeiró-i olimpiára. Ám szeretnék egyéniben is kijutni az ötkarikás játékokra".

Amelyek jövő nyáron lesznek. És mi mást is kívánhatna magának egy sportoló a következő esztendőre: az előzőnél is jobb évet! Mi szurkolunk neki, az biztos!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: