2015-05-17 21:19:29• hírek • Hirdetés

A megyei tanács a szatmári sportolókat támogatja

A 2014-es év sportólojának Gyenest Manit választotta a Szatmár Megyei Tanács. Manit Szatmár megye és a Szatmár Megyei Tanács támogatta, úgy anyagilag, mint erkölcsileg, hiszen bebizonyította, hogy rendkívül tehetséges, így erőfeszítései nem maradhatnak jutalom nélkül.

A Szatmár Megyei Tanács áprilisi rendes havi ülésén a tanácsosok megszavazták a költségvetés-kiegészítést, ennek keretében pedig jóváhagyták a Gyenes Emánuelnek megígért motorra szánt összeget - 32 ezer eurót - illetve a 2016-os Dakar-részvétel nevezési díjának első részletét, egy 4 ezer eurós összeget. Mani számára a 2001-es esztendő volt az első év amikor versenyezni kezdett az amatőrök között. Akkor, 17 évesen a második helyen zárt.

Mani 1984 március 3-án született Szatmárnémetiben. Az elmúlt 14 év alatt ő lett Románia egyik legjobb motorosa. Az évek során lehetősége nyílt arra, hogy részt vegyen a Red Bull Romaniacs versenyen. 2004-ben részt vett egy olyan versenyen, melyen nemzetközi pilótákkal mérte össze tudását, majd 2007-ben elindult a Dakaron valamint a Six Days enduró-versenyen, mely a világ egyik legnehezebb megmérettetése.

2008-ban megnyerte a Fáraó Rali harmadik szakaszát, így megszerezte a romániai motorsport első világbajnoki szakaszgyőzelmét. Nemzetközi szinten Mani két győzelmet szerzett a Red Bull Romaniacs versenyen Expert kategóriában és második helyezést ért el a Dakar Series Central Europe Rallyn 450 köbcentis kategóriában. Országos szinten hatszor lett Románia bajnoka endurokrosszban és enduróban. A 2011-es Dakar Maninak - akkor a Vectra Racing Team pilótájának - győzelemmel ért véget: első lett a Maraton kategóriában. A világ egyik legnehezebb versenyén Mani összetettben 18. lett. 2012-ben Mani az első 20-ban végzett.

A 2015-ös versenyen Gyenes Mani visszatért a Dakar-rallira és újra megnyerte a Maraton kategóriát. Az idei Dakar Argentína, Chile és Bolivía területén zajlott. A gyorsasági szakasz több mint 4 millió nézőt vonzott a helyszínre. Mani más versenyeken is részt vett, mint például a Marokkó rali (október), Red Bull Romaniacs (július), az International Six Days (szeptember) versenyen.

Gyenes Mani motoros karierrje tovább folytatódik 2016-ban is, miután háromszor zárt az első 25 motoros között (2011, 2012 és 2015), a szatmári pilóta a következő Dakar-ralin a legjobb 15-be akar bekerülni.

(Hirdetés)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: