2017-02-15 16:12:29• hírek • Szatmár.ro

2017 az útjavítások és projektek éve lesz Szatmárnémetiben

A polgármesteri hivatalban megtartott sajtótájékoztatón mutatta be az idei költségvetést, illetve az idei terveket Kereskényi Gábor polgármester, az alpolgármesterek és a városmenedzser. Hat éve nem volt akkora aszfaltozási akció Szatmárnémetiben, mint amilyenre idén számíthatunk!

A város költségvetése 297 millió lej, amiből a működési költségekre 254 millió lejt különítenek el és 43 millió lej marad befektetésekre. Ám távolról sem szabad azt hinni, hogy a működési költségek csak a polgármesteri hivatal alkalmazottainak a fizetését takarják, hívta fel a figyelmet Kereskényi, ugyanis ebbe beletartozik a közszolgáltatások működtetése, a szociális szolgáltatások működtetése, és nem utolsó sorban az utak karbantartása is.

Erre pedig idén kimondottan sokat, közel 23 millió lejt költ majd a város. „Az utóbbi hat évben nem volt akkora asztaltozási-útjavítási akció, mint amilyenre az idén készülünk. Több mint 250 ezer négyzetméter útfelületen fogunk dolgozni" - mondta a polgármester. Az aszfaltozásokat pedig egybehangolják majd az E-on, Electrica és egyéb nagy szolgáltatók modernizálási munkálataival, hogy a frissen felújított utat ne vágják fel újra pár hónapon belül.

„Sok elképzelést kell gyakorlatba ültetnünk, hiszen nem örököltünk az előző városvezetéstől semmiféle projektet, amit most benyújthatnánk a közelgő EU-s pályázati kiírásokon."

Az idei tervek között szerepel két emeletes parkolóház megvalósíthatósági tanulmányának az elkészítése, uszoda és sportcsarnok tervezése, a Dinamo sportkomplexum újraélesztése. A konkrét kivitelezések között szerepelnek iskola- és óvodaépületek rehabilitálása.

Idén megépül a Tiszaújlaki úton (Baritiu utca) a kerékpárút, ami az aquaparkig halad majd, tervezés formájában pedig elkészítik a kerékpárút folytatását a Tetvesen keresztül a Batizi úton át a Decebal híd feljárójáig, ahol csatlakozik majd a töltésen található kerékpárúthoz.

Idén befejeződik a Decebal-híd felújítása, befejeződik a Diana és a Digului utca építése is.

További tervekről és tervbe vett megvalósításokról a következő napokban újabb cikkekben számolunk be.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: