2014-11-11 18:23:57• hírek • Kocsis Zoltán

Csökkent a munkanélküliség Szatmár megyében

Ha kevéssel is, de valamelyest csökkent a munkanélküliek száma az elmúlt egy évben Szatmár megyében, jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Simona Dersidan, a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség (AJOFM) igazgatója. Ezzel párhuzamosan nőtt azon személyen száma is, akik az AJOFM közvetítésével jutottak munkahelyhez.

A beszámoló szerint jelenleg Szatmár megyében 6460 a bejegyzett munkanélküliek száma, szemben a 2013-ban regisztrált 6646-tal. Ezzel párhuzamosan nőtt viszont azok száma, akik az AJOFM közvetítésével jutottak munkához: amíg számuk 2012-ben egész évben 3856 volt, addig az idei esztendő első tíz hónapjában már 4776.

Az elmúlt évekhez képest nőtt a nyári vakációban (hivatalosan) munkát vállaló diákok, egyetemisták száma is. Amíg 2012-ben 71-en, 2013-ban pedig 58-an töltötték munkával a nyarat, addig idén 98-an.

A sajtótájékoztatón részt vevő Eugeniu Avram prefektus kiemelte, hogy évről évre nőtt az ügynökség állami támogatása is. Két évvel ezelőtt a két millió lejes támogatásból 1,7 millió lejt költöttek el, tavaly a 2,1 millió lejből szinte mindent, idén pedig a 2,7 millió lejből egyelőre 1,7 millió lejt. Évről évre hatszáz körüli azoknak a száma, akik részt vesznek az AJOFM különböző képzésein.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: