2017-03-13 09:50:17• hírek • Szatmár.ro

A megye több pontján tartottak már március 15-i megemlékezést

A hétvégén Szatmárhegyen, Apában és Halmiban is megemlékeztek a szabadságharc hőseiről.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét mi sem mutatja jobban, mint hogy csak a cári Oroszország beavatkozásával lehetett legyőzni, amelynek soha ekkora hadserege addig nem járt még külföldön. A történelmi esemény kezdete és emléknapja március 15-e, ebből az alkalomból pedig a magyarság a világ minden pontján a forradalom hőseire emlékezik.

Szatmár megyében már vasárnap kezdetét vette a megemlékezések sora. Ez a sor Szatmárhegyen indult, ahol a heyi református templomban tartottak istentiszteletet Kovács József lelkipásztorral. Az istentisztelet végeztével Barta Barnabás római katolikus lelkipásztor köszöntötte a résztvevőket, majd a helyi gyerekek zenés-verses előadása következett. Ennek végeztével a résztvevők megkoszorúzták a templom udvarán található kopjafát.

Szintén kopjafát koszorúztak Apában is vasárnap - kettőt is. Az istentiszteleten Kiss Szabolcs református lelkipásztor magyarázta az igét, majd az apai kórus és a gyerekek szolgálata következett. Az ifjak a nemzeti ünneppel kapcsolatos dalokat énekeltek és verseket szavaltak. Az emlékezők koszorút helyeztek el a templom közelében és a helyi temetőben álló kopjafáknál.

Halmiban is a helyi református templomban emlékeztek a forradalom kitörésére, majd koszorúzással emlékeztek a hősökre.

"Kis nemzet vagyunk az idegen népek tengerében, amelyet az elmúlt évszázadok és évtizedek komolyan próbára tettek, de a mai napig képesek vagyunk újra és újra bebizonyítani, hogy amikor kell, akkor akarunk s tudunk is a sorsunkon változtatni. Március 15-én karddal tették meg, s azóta ott él bennünk az a fiatalos hév, amely őket jellemezte. Minden évben eszünkbe jut ezen az ünnepen, hogy van teendőnk, mert hiába próbálkoznak, az akkori tűz nem hunyt ki bennünk. Bebizonyítottuk ezt tavaly is, s ennek köszönhető, hogy most önök előtt állhatok, s önöket képviselhetem Bukarestben. Az RMDSZ erőt és védelmet jelent, még akkor is, ha sokan ennek az ellenkezőjét próbálják meg elhitetni önökkel" - mondta templomi beszédében Magyar Lóránd parlamenti képviselő.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: