2011-11-04 14:52:38• hírek • Kocsis Zoltán

A megőrzött természet az enyém is

Természetvédelmi versenyt hirdet általános iskolások számára az EKE és a Környezetvédelmi Ügynökség.

Az idei esztendő első napján kezdődött és 2013 utolsó napjáig tart az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) vezetésével és a Környezetvédelmi Ügynökség együttműködésével zajló „A Túr folyó felső szakaszán lévő természetvédelmi területek részvételen alapuló megóvásának menedzselése" elnevezésű program, melynek célja, hogy egyrészt megvédje a Túr felső folyásának árterületein található természeti értékeket, másrészt pedig, hogy informálja és tudatosítsa az emberekben ennek fontosságát.

A program keretein belül az EKE és a Környezetvédelmi Ügynökség egy izgalmas és érdekes versenyt hirdetett meg középiskolások számára. „A megőrzött természet az enyém is" elnevezésű versenyre azon települések középiskoláinak diákjai jelentkezhetnek, amelyek a Túr folyó rezervátumban találhatóak, azaz Túrterebes, Sárközújlak, Aranyosmeggyes, Halmi, Avasújváros, Kányaháza, Mikola, Lázári, Kisgérce, Turc, Egri és Kökényesd.

Amint azt a pénteki sajtótájékoztatón Békéssy Erzsébet, a Környezetvédelmi Ügynökség vezetője és Márk-Nagy János, az EKE igazgatója elmondták, a versenyre 3-5 tagú csapatok jelentkezhetnek, akiket egy-egy pedagógus vezet majd. Értelemszerűen egy tanintézményt több csapat is képviselhet. A nevezni november 7-21 között lehet a concurs@eke.ro emailcímen.

Békéssy Erzsébet és Márk-Nagy János

A verseny célja, hogy a csapatok olyan környezetvédelmi projekteket dolgozzanak ki, amellyel fokoznák egyes területek védelmét vagy egyes állat-és növényfajok védettségét. Fontos megemlíteni, hogy ezeket a projekteket úgy románul, mint magyarul meg lehet írni. A verseny két szakaszból áll. Az elsőben a részvevők elkészítik az „Az öröm és a szomorúság térképét", valamint „Az öröm és bánat helyeinek leírását", azaz felmérik azokat a helyeket, ahol súlyos természetvédelmi gondok vannak illetve azokat, ahol dicséretes a szituáció. A második szakaszban a konkrét akciótervet kell kidolgozni. Az első három projekt 2000 lejes támogatásban részesül majd.

A díjkiosztásra 2012 június 5.-e, a Környezet Napja alkalmából kerül sor, a projekt gyakorlatba ültetése pedig 2012 június 9. és 2013 június június 8. között kerül sor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: