2012-01-22 19:49:14• hírek • Szatmar.ro

A meccs mellett Surducant is elveszítette a VSK Bákóban

Ennél rosszabbul nem igazán kezdődhetett volna az idei év a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdacsapata számára: nem elég hogy az élvonalbeli bajnokság 12. fordulójában 33-26-ra kikapott Bákóban, de még Surducant is elveszítette.

Prskalo eltiltása, Vass megfázása, Mateas vakbélműtétéje és Munea kizárása miatt a VSK amúgy is erősen tartalékosan állt ki a második helyezett otthonában. Jött aztán a 10. perc, amikor, amint az később kiderült, Surducannak eltörött a középső ujja és már nem tudta folytatni a küzdelmet.

„A mérkőzés vége előtt másfél perccel még csak néggyel vezetett a Bákó. Utána kétszer is hibáztunk ziccerben, a hazaiak pedig háromszor is betaláltak ebben az időszakban, így hétgólos lett a vereség - értékelt a meccs után Nicolae Istrate edző.

A szakember ezzel együtt elégedett volt tanítványai teljesítményével és már előre tekintett. Szombaton 17 órai kezdettel a Temesvárt fogadja a VSK. „ Temesvár ellen ezzel a megfogyatkozott csapattal nagyon nehéz dolgunk lesz, pedig a következő három meccsből kettőt meg kellene nyerni, hogy nyugodtabbak legyünk". A bánáti csapat után a VSK a bajnoki címvédő és jelenleg is listavezető Konstancát, majd a Bukaresti CSM-t látja vendégül.

Bákói vereségével a Sportklub a 14 csapatos bajnokságban visszacsúszott a 10. helyre.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: