2019-04-04 11:55:02• hírek • Közlemény

A másikra-tekintés mélysége: továbbképzés Lelki kísérés témakörében

Lelki kísérés témakörében, a beszélgetésekben megmutatkozó apró jelekre való figyelés képességét sajátíthatják el a május 3-a és 5-e között zajló továbbképzés résztvevői.

Öt éve szervezett először képzést a Világiak Irodája azok számára, akik vonzást éreztek a lelki kísérés felé. Hiszen minden beszélgetés tekinthető lelki kísérésnek, amelyben érvényesül a figyelmes meghallgatás. Ez segít abban, hogy megértsük, illetve átérezzük azt, amit a másik átélt, majd közölt.

 

Már az első képzésalkalmon elhangzottak a beszélgetés-vezetés alapjai, majd a további évek találkozásain olyan témák kerültek feldolgozásra, mint a sikeres kommunikáció lelki beállítottsága, személyiségmodellek... Mivel a résztvevők zöme tagja valamely kisközösségnek, lelkiségi mozgalomnak, a továbbképzések folyamán áttekintették a csoport alakulásának folyamatait, illetve egy olyan csoportmodellel is megismerkedtek, amelyben az egyén, csoport, téma, környezet egyformán figyelmet kap.

 

Az idei, május 3-a és 5-e között, Nagyszokondon megvalósuló továbbképzés abban igyekszik segíteni a résztvevőknek, hogy a lélek belsejében zajló folyamatokat érezzék meg, ismerjék fel ahhoz, hogy a jót, vagyis a több életre mutatót tudják választani. A résztvevők saját tapasztalatoktól indulnak, majd különböző bibliai részekben vizsgálják az egyes személyek viselkedését, a megfigyelteket alkalmazzák életükre. A program része lesz az egyéni, illetve a kiscsoportban történő megfontolás és megbeszélés.

 

A képzésalkalom szervezője a Püspökség világiak irodája, kísérői Sr. Irene Luster-Haggeney és Kujbus Márta, a Világiak Irodája referense. Részvételi igényét bárki kifejezheti, illetve érdeklődhet a 0261 715 011-es, vagy a 0757 050 923-mas telefonszámon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: