2019-08-23 05:04:37• hírek • Blikk.hu

A mai napig hiányzik Verebes Istvánnak elhunyt barátja

Blikk.hu (Fotó: Grnák László)
Blikk.hu (Fotó: Grnák László)

A rendező régi cimborájáról, Bajor Imréről és a Heti Hetesről is beszélt.

Visszavonultan éli életét Verebes István. Amióta leköltözött Zalaegerszeg mellé, Bazitára, nem igazán szeret kimozdulni otthonából. Immár öt éve, hogy elhunyt a rendező régi jó barátja, Bajor Imre, azonban még most is nagyon fáj neki a színész hiánya.

 

„Nem emlékeztem meg róla a halála évfordulóján, de talán nincs is olyan nap, hogy ne hiányozna a telefonja vagy a jelenléte. Azt szoktam mondani, hogy a kedélyem jobbik felét vitte el” - mesélte. Mint mondta, igazságtalannak tartja, hogy ilyen korán elveszítette azt az embert, akivel „harminc évük mámorító röhögésben telt el”.

 

„[...] Imre abba halt bele, hogy az éttermét, amit nyitott, aljas módon kihúzták a lába alól, erre pedig ráment az élete, a vagyona, a háza. A másik, hogy politikailag elvették tőle a népszerűséget.Pedig ő a siker megszállottja volt, Márkus Lászlón kívül nem tudok még egy embert, aki így élvezte volna a közönség szeretetét. Azt mondom, ez a mostani világ ölte meg Bajort” - állította.

 

A nézők közül sokan a Heti Hetesben való közös szereplésük miatt köti össze a barátokat, de Verebes nem őriz különösen szép emlékeket a műsorról. Nem titkolja, egyedül a jó fizetés miatt vállalta a részvételt, ugyanis abból a pénzből finanszírozta fiának angliai tanulmányait. Úgy tartja, Bajoron kívül egyedül Hernádi Juditot nevezheti barátjának a stáb tagjai közül.

 

További hasonlóan érdekes sztársztoriért kattints a Blikk.hu-ra!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: