2011-02-18 16:09:59• hírek • Póti Orsolya

Megrendezték a VIII. Együtt Európában vetélkedőt

Február 18-án sor került a VIII. Együtt Európában elnevezésű Szatmárnémeti és Vásárosnamény, valamint a szlovákiai Nagykapos középiskolái számára szervezett találkozóra és vetélkedőre. A 18 versenyző csapat munkáit szakértő zsűritagok értékelték.

A péntek délutántól kezdődő környezetvédelmi vetélkedőnek a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tornaterme adott otthont, ahol a köszöntőbeszédek és a zsűri bemutatása után azonnal kezdetét  is vette a szoros küzdelem a 18 csapat között, melyből négy vásárosnaményi, egy nagykapocsi és a többi szatmárnémeti. A versenyt Sárándi Annamária, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium biológia tanárnője vezette le, aki mindenekelőtt köszöntötte a vendégeket, tanárokat és diákokat.

A megnyitón többek között tiszteletét tette Pataki Csaba Szatmár megye alprefektusa, Filep Sándor Vásárosnamény polgármestere, továbbá Kónya László főtanfelügyelő-helyettes és Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője.

A verseny indítása előtt bemutatták a zsűri tagjait is: Sasaran Mariana biológia szaktanfelügyelő - zsűrielnök; Bartha Helga biológia tanár; Inántsy Pap Sándor, a Kárpátokért Egyesület képviselője; Pándi Zsolt, a Szatmár megyei Környezetvédelmi Ügynökség képviselője; Rozinka Illés Zsolt, a Felső-Tisza vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Hatóság képviselője.

Pataki Enikő igazgatónőt érte az a megtiszteltetés, hogy a vetélkedőt néhány biztató szóval megnyissa, ezt követően pedig Toldi Zoltán, a vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanára bemutatott egy a VIII. Közös Ügyünk Vetélkedő találkozóján elhangzott felhívást, mely üzenetként szolgál úgy a diákoknak, mint a felnőtt társadalomnak: „Ne bántsd a folyót, mert a vízre unokáinknak is szüksége lesz!"

A csapatoknak este 19 óráig hét feladatot kellett megoldaniuk: voltak igaz-hamis állítások, villámkérdések, összepárosító feladatok, activity és ötletbörze. A csapatok nevezési feladatait - az újrahasznosítható anyagokból készült tárgyakat és a nagymamáink főztjét - a zsűri tagjai a szünetben értékelték, valamint a hozott vízmintákat a Természetbarát Diákkör tanulóival közösen vizsgálták meg. A vetélkedő végén, amíg a zsűri meghozta döntését, a második nevezési feladat ételei svédasztalos formában fogyaszthatóak voltak. Az értékelést díjátadás és zárszó követte.


Köszöntötték a vendégeket és bemutatták a zsűritagokat
Köszöntötték a vendégeket és bemutatták a zsűritagokat


 

18 csapat vett részt a VIII. Együtt Európában vetélkedőn
18 csapat vett részt a VIII. Együtt Európában vetélkedőn


 


Képgaléria:

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: