2011-02-03 16:03:21• hírek • MTI/dpa/Kocsis Zoltán

A magyarok az olaszokkal, a románok a franciákkal

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott erős riválisok, Olaszország, Törökország, Írország, valamint Liechtenstein ellen harcolhatja ki a 2013-as, izraeli Európa-bajnokságon való részvételt.

"Már az alappozíciónk is azt sejttette, hogy nem kaphatunk könnyű ellenfeleket, hiszen a harmadik kalapba kerültünk, vagyis tudtuk, hogy két elénk rangsorolt riválist mindenképpen mellénk sorsoltak - nyilatkozta a nyoni esemény után Róth Antal (fotó) szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak. - Ezzel együtt kaphattunk volna minden kalapból könnyebb ellenfeleket, még a mögénk sorolt ír csapat is igen erős ellenfél lesz. Nehéz a csoportunk, a most kezdődő időpont-egyeztetéseken igyekszünk minél jobban érvényesíteni az érdekeinket."

Magyarországgal ellentétben Románia az első kalapba kapott besorolást Anglia, Spanyolország, Hollandia, Olaszország, Svédország, Csehország, Oroszország, Szerbia és Németország mellett. Az Emil Sandoi vezette csapat végül a 9. csoportba került Franciaország, Szlovákia, Lettország és Kazahsztán mellé.

„Ez egy nehéz csoport. Nem csak azért mondhatjuk magunkat pechesnek, mert összekerültünk Franciaországgal, hanem azért is, mert 3000 kilométer kell majd utaznunk Kazahsztánig. Ez öt időzónát jelent", értékelte a sorsolást Ionut Lupescu, a labdarúgó szövetség igazgatója.

A selejtezős összecsapásokat 2011 márciusa és 2012 szeptembere között játsszák le, s a 10 csoportelső, valamint a négy legjobb csoportmásodik jut tovább a következő körbe. Ez a 14 csapat jövő októberben oda-visszavágós párharcokon dönti el, hogy melyik lesz az a hét gárda, amely csatlakozhat a házigazda jogán automatikus résztvevő Izraelhez.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: