2015-04-10 17:51:52• hírek • Szatmár.ro

A magyar-magyar kapcsolatok erősítéséért

Szatmár megyébe látogatott Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Az államtitkár látogatást tett a szatmárnémeti püspöki palotában, ahol Schönberger Jenő megyéspüspök, Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke és Erdei D. István parlamenti képviselő fogadta. A megbeszélésen Rétvári Bence kiemelte, Magyarország kormánya felelősséget visel az egész Kárpát-medence magyarságáért, majd tájékoztatást nyújtott a kormány által működtetett pályázati rendszerekről, lehetőségekről, melyeket egyházak, civil szervezetek és önkormányzatok vehetnek igénybe.

Kereskényi Gábor köszönetet mondott azokért az oktatási beruházásokért, melyek az Emberi Erőforrások Minisztériuma segítségével valósultak meg (a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum tornatermének megépítése és a Szatmárnémeti Református Gimnázium tetőszerkezetének rehabilitálása), valamint a szatmárnémeti közösségépítő rendezvények (Partiumi Magyar Napok, Családi Hétvége) megszervezéséhez nyújtott támogatásért.

A képviselő hangsúlyozta, hogy az utóbbi években kialakult szoros partnerséggel sikerült jelképesen Szatmárnémetit és Szatmár megyét újra rárajzolni Kárpát-medence térképére, ugyanis térségünk már nemcsak tranzit-állomás Székelyföld irányába. Ugyanezeket a gondolatokat fogalmazta meg Rétvári Bence is, aki szerint nem véletlenül Szatmárnémetiben találkozott az elmúlt év tavaszán Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Az államtitkár és vendéglátói kiemelt fontosságúnak tartják a magyar-magyar kapcsolatok további erősítését, melynek fényében előkészítik Balog Zoltán miniszter május 8-9 közötti szatmárnémeti látogatását.

Rétvári Bence államtitkár Szatmár megyei útjának végén rövid látogatást tett a nagykárolyi városházán, maj megtekintette az érmindszenti Ady-emlékházat, ahol koszorút helyezett el a nagy költő szobránál.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: