2015-07-10 12:15:35• hírek • Szatmár.ro

A magyar nyelvű közigazgatás szakon 50 helyre várják a jelentkezőket

Július 15-én kezdődik a beiratkozás a BBTE Szatmárnémeti kirendeltségén.

Az elmúlt évekkel ellentétben a BBTE Szatmárnémetibe kihelyezett tagozata idén nem regionális beiratkozási központ, ezért azok, akik például a kolozsvári szakokra szeretnének beíratkozni, ezt nem tehetik meg itthon.

Be lehet viszont iratkozni a Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudomány Karon működő Közigazgatás szakra. Itt román és magyar szakon szakonként 15 államilag támogatott hely és 35 fizetéses hely várja a felsőoktatásba jelentkezőket. Azok pedig, akik távoktatáson szeretnének diplomához jutni, a harminc költségtérítéses hely valamelyikére jelentkezhetnek.

Az egyetemi beiratkozás július 15. és 21. között zajlik, hétfőtől péntekig 9 és 15 óra között, szombaton és vasárnap 9 és 13 óra között. A felvételi ideiglenes eredményeit július 23-án teszik közzé, majd következnek az óvások, a visszaigazolásokat követően pedig a július 27-én osztják újra a szabadon maradt helyeket.

A beíratkozásnál szükséges iratok:
1. Motivációs levél (a beiratkozásnál is ki lehet tölteni)
2. Beiratkozási űrlap (a beiratkozásnál is ki lehet tölteni)
3. A felvételi díj kifizetését bizonyító nyugta (a kar pénztáránál fizetendő a felvételi időszaka alatt)
4. Az érettségi igazolás vagy oklevél eredeti példánya vagy hitelesített másolata (a jelöltek visszakapják a beiratkozási űrlapon szereplő adatok helyességének ellenőrzése után)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: