2017-09-21 16:41:27• hírek • Szatmár.ro

A magyar dráma napján kortárs művel indult a szatmári Havi Dráma sorozat

Teltház volt csütörtök délután az Északi Színház büféjében tartott felolvasószínházi előadáson.

Szeptember 21-én a magyar dráma napját ünnepeljük. Ekkor Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezünk, hivatalosan 1984 óta. A nap célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék. A kortárs művek bemutatása pedig a Havi Dráma rendezvények egyik vállalt célja, Szatmárnémetiben pedig egyszerre ünnepeltek és indítottak sorozatot.

A Harag György Társulat felolvasószínházi sorozata, melyet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel és a Látó Szépirodalmi Folyóirattal közösen szerveznek meg, a Marosvásárhelyen már rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Havi Dráma sorozat mintájára indult. Minden hónapban egy ifjú rendező kap lehetőséget egy ilyen előadás elkészítésére, egy-egy magyar vagy nemzetközi kortárs szerző művének rendhagyó színpadra vitelére.

Az Északi Színház büféjében ifjú színészek egy felolvasószínházi előadás keretében mutatták be a közönségnek Pintér Béla Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című drámáját. A darabot Horváth Anna rendezte, az előadás szereplői pedig Moldován Blanka, Keresztes Ágnes, Rózsa László, Gaál Gyula, Frumen Gergő, Bodea Tibor, Bogár Barbara és Budizsa Evelyn voltak.

A kezdeményezést nagy érdeklődés övezte, az Északi Színház büféjében sokan gyűltek össze, hogy lássák az előadást. Ők valószínűleg a következő havi darabon is ott lesznek és valószínűleg új érdeklődők is csatlakoznak hozzájuk, így lehet, hogy a színházi büfé befogadóképessége hamarosan már kevés lesz az ilyen előadásokhoz.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: