Az opera nagy csillaga, a zengő hangú, ünnepelt tenor utolsó, hongkongi koncertje után visszavonul. Örökre.
Luciano Pavarotti már egészen fiatalon Modena ismert egyénisége volt, csakhogy nem énektudásának, hanem a futballnak köszönhetően. A kis Pavarotti ugyanis tagja volt a focicsapatnak, mely nagy népszerűségnek örvendett a régióban. A zene iránti szeretetét édesapjától örökölte, aki a modenai kórusban tenorként énekelt, így érthető, hogy az alapképzést követően az első fellépése egy, az édesapjával közös duett volt, mely osztatlan sikert aratott. Sorsát a helyi kórussal közösen nyert nemzetközi verseny első díja döntötte végképp el. Attól a naptól kezdve megváltozott az élete: hangját és tudását a zenének és az éneklésnek szentelte. 1961-ben a Bohémélet Rodolphe-jaként mutatkozott be, és sikere, amelyet kivételes hangja és szenvedélyes előadásmódja alapozott meg, Olaszország-szerte ismertté tette.
Út a siker felé
Amszterdam, Bécs, Zürich, London után 1965-ben Amerikát is meghódította. Végigénekelte a legszebb operák legnagyobb szerepeit. Elismertségét és közkedveltségét hangján túl elbűvölő személyiségének és nyíltszívűségének köszönheti.
Világhírűvé 1972-ben vált, amikor a New York-i Metropolitan Operaházban a legkisebb erőlködés nélkül énekelt ki 9 magas C-t. A közönség állva ünnepelte és örökre a szívébe zárta a tehetséges olasz fiatalembert. Amikor elindították a Közvetítések a Metropolitanból című televíziós szériát, egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ki legyen a főszereplője: Pavarotti volt az egyetlen, aki képes volt az operarajongókon kívül több millió embert a képernyők elé ültetni. Ez a siker adta az ötletet ahhoz, hogy kilépjen az operaszínpadok világából, és stadionokban, szabadtéri rendezvényeken is megcsillogtassa tudását. A 90-es évekre már túl volt egy 150 ezres Hyde Park-i, egy 500 ezres Central Park-i és egy 300 ezres nézőszámot produkáló párizsi koncerten is.
évtizedes munkája elismeréseképpen. Hölgyvilág