2013-10-09 19:46:00• hírek • MTI

A liberálisok nélkül is kormányképes a PSD

Megváltoztak az erőviszonyok a román parlamentben: Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök pártja már a liberális szövetségesek nélkül is többséget alkothat a törvényhozásban.

Ezt a többséget a magyar érdekképviselet, valamint a kisebbségi képviselők és függetlenek támogatásával érheti el - derült ki abból az összesítésből, amelyet a frakciók létszámáról közölt szerdán az Agerpres hírügynökség.

A parlamentben a decemberi választások után is folytatódott a képviselők és szenátorok migrációja: ősszel már több tucatnyi törvényhozó más frakcióban ült, mint ahol a tavaszi ülésszakot kezdte. Romániában nem szokatlan, hogy a képviselők és szenátorok egyik frakcióból a másikba ülnek. Tavaly így szerzett többséget és alakított kormányt az azóta hatalmon lévő Szociálliberális Szövetség (USL) fél évvel a választások előtt.

A legnagyobb veszteséget a populista Dan Diaconescu Néppárt szenvedte el, amely törvényhozóinak több mint egy harmadát veszítette el: képviselőinek és szenátorainak létszáma 68-ról 42-re csökkent. A szociáldemokraták (PSD) szenátusi frakciója közben hat, képviselőházi csoportja pedig öt fővel gyarapodott.
A jelenleg ellenzékben lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy törvényhozót veszített Olosz Gergely háromszéki szenátor lemondása által.

Több honatya bebörtönzése, illetve lemondása miatt a parlament létszáma nyolc fővel csökkent: a megüresedett helyekre pedig azóta sem írtak ki időközi választásokat. Így a 234 szociáldemokrata törvényhozónak elvileg elegendő a 26 magyar, a 18 kisebbségi és a 13 független képviselő támogatása egy új kormány beiktatásához.

Victor Ponta, az USL szociáldemokrata és Crin Antonescu, a szövetség liberális társelnöke egyre gyakrabban bírálja egymást: egyebek között a verespataki bányaprojekt miatt különböztek össze. A két párt külön indul a jövő évi európai parlamenti választásokon, de - az USL alapokmánya szerint - közös elnökjelöltet kellene támogasson az őszi államfőválasztáson, Crin Antoescu személyében.

Az intenzív parlamenti migrációt és a kormányszövetségben egyre élesebben megnyilatkozó feszültségeket a román sajtó az USL szétesésének előjeleként értékeli. A Gandul című független lap múlt heti elemzése szerint nem az a kérdés, hogy felbomlik-e az USL, hanem az, hogy mikor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: