2014-11-04 14:16:22• hírek • Kocsis Zoltán

A lét a tét a Juventus Arénában

A keddi játéknapon három csapat biztosíthatja be továbbjutását a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, amelynek slágermérkőzése a címvédő Real Madrid és a vendég FC Liverpool összecsapása lesz.

A királyi gárda a hazai pontvadászat első három fordulójában kétszer kikapott, azóta azonban magára talált, legutóbbi 11 mérkőzésén 46 gólt termelt, s nemcsak az ősi rivális FC Barcelona elleni El Clásicót nyerte meg, de a BL B csoportjában is százszázalékos mérleggel áll az élen.

Az aranylabdás Cristiano Ronaldo vezette Madrid két héttel ezelőtt 3-0-ra nyert Liverpoolban, majd az elmúlt hétvégén a Primera Divisiónban is átvette a vezetést, mivel 4-0-ra győzött Granadában, miközben a Barcelona kikapott otthon a Celta Vigótól.

Ha a Real kedden a papírformának megfelelően legyőzi a Liverpoolt, 12 pontos lesz, s mivel az angoloknak, valamint a bolgár Ludogorecnek és a svájci Baselnek most egyformán 3-3 pontja van, két körrel a csoportkör vége előtt biztossá válik a madridiak nyolcaddöntős részvétele.

Brendan Rodgers, a Pool vezetőedzője azt mondta, a mostani mérkőzés kapcsán sem nagyobb a nyomás a csapatán, mint bármikor máskor. "A Liverpool egy olyan klub, amelyre minden meccsen nyomás nehezedik, de a továbbjutásra változatlanul esélyesek vagyunk, a célunk pedig az, hogy bekerüljünk a legjobb 16 közé" - mondta a szakember, aki hangsúlyozta, nagy feladat számukra a világ vélhetően legjobb együttese ellen pályára lépni.

A D csoportban a kilenc ponttal élen álló Borussia Dortmund - amely a Bundesligában komoly hullámvölgyben van, s az utolsó előtti, kieső helyen áll - a török Galatasarayt fogadja, s ha nyer, továbbjut, akárcsak a második Arsenal, amely a belga Anderlechtet látja vendégül.

Az A csoportban a Juventus stadionjában a magyar válogatott kapus Megyeri Balázst is foglalkoztató görög Olimpiakosz vendégszerepel majd, az olaszoknak pedig muszáj nyerniük, más esetben nehéz helyzetbe kerülnek a folytatást illetően. A torinóiak két hete egygólos vereséget szenvedtek Görögországban, így csupán három pontjuk van, míg az élen álló Atlético Madrid és az Olimpiakosz már hatot szerzett. A spanyol bajnokságban címvédő, s az előző szezonban BL-döntős Atlético ezúttal a svéd Malmö vendége lesz, s a papírforma alapján várhatóan begyűjti majd a három pontot.

A keddi játéknapon a B csoport Zenit-Bayer Leverkusen összecsapása 19 órakor kezdődik, a többi meccset 21.45-kor kezdik, a Real Madrid-Liverpool találkozót Kassai Viktor vezeti.

A keddi program:
A csoport:

Juventus - Olympiakosz Pireusz 21.45TVR1, DigiSport2.ro, Dolce3, DigiSport1.hu
Malmö - Atletico Madrid

B csoport:
Basel - Ludogorec Razgrad 21.45
Real Madrid - Liverpool 21.45 DigiSport1.ro, Dolce1, Sport1.hu

C csoport:
Zenit Szentpétervár - Bayer Leverkusen 19.00 DigiSport2.ro, Dolce1, DigiSport1.hu
Benfica - Monaco 21.45

D csoport:
Borussia Dortmund - Galatasaray 21.45 Dolce2
Arsenal - Anderlecht 21.45 DigiSport3.ro, Dolce4, DigiSport2.hu

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: